A kampánycsendről

Választás 2023

Az országban időről időre van valamilyen választás: hol parlamenti képviselőket, hol polgármestereket és megyefőnököket, máskor helyi és megyei önkormányzati képviselőket vagy éppenséggel köztársasági elnököt, esetleg európai parlamenti képviselőket választunk, Olvasóink többsége minden bizonnyal gyakorlott szavazónak számít, a kampány és a kampánycsend szabályaival azonban kevesen vannak tisztában. Ifj. Mészáros Lajos jogász – olvasói levélre reagálva – a moratórium fogalmát járja körül.

Olvasói levél

Egy jóbarátom szerint pár nappal a választások előtt már nem lehet a képviselőjelölteknek kampányolni. Nem lehet választási gyűléseket rendezni, szórólapokat terjeszteni, szerinte még a plakátokat is el kéne távolítani, nehogy érvénytelenek legyenek a választások. Sőt, azt is állítja, hogy már egy nappal az említett tiltás előtt sem ajánlatos szórólapokat dobálni a postaládákba, mert az már szabálysértés lehet, hiszen sokan csak másnap veszik ki a szórólapokat. Ezt a tiltást – amit barátom moratóriumnak is nevezett – értelmetlennek tartom, hiszen a szociális hálón lehetetlen ellenőrizni, hogy valaki esetleg még a választások napján is kampányol. Mi értelme van az ilyen moratóriumnak? Nem kellene megszüntetni?

Szlovákiában a parlamenti választásokkal kapcsolatban 2023. szeptember 27-éről 28-ára (csütörtökre) virradóra, pontban éjfélkor véget ér a választási kampány, és megkezdődik az ún. moratórium, vagyis a kampánycsend, amely a választások befejezéséig tart. A kampánycsend eredeti célja, hogy zavartalan, „csendes” társadalmi légkört biztosítson a választások lebonyolításához, főleg, hogy a választó nyugodtan választhasson, hogy senki és semmilyen információ ne zavarja meg.

A kampánycsendben a képviselőjelölteknek és a politikai pártoknak be kell fejezni a kampányt, tehát valóban nem rendezhetnek már választási gyűléseket, nem terjeszthetik a szórólapokat, nem végezhetnek semmilyen propagációt valaki javára, de valaki ellen sem. A kampánycsend a médiára is vonatkozik, amely nem informálhat pozitívan vagy negatívan a jelöltekről és a politikai pártokról sem. Kampánycsendben a közvéleménykutató intézetek sem ismertethetik felméréseiket. Amennyiben az említett szubjektumok megsértik a moratóriumot, az Állami Választási Bizottság 30 ezer eurótól 300 ezer euróig terjedő büntetést róhat ki rájuk.

Abban viszont olvasónk barátja téved, hogy a plakátokat is el kéne távolítani. Ezeket ugyanis nem kell leszedni, de a kampánycsendben már új plakátokat nem szabad kihelyezni. A választási bíróságok esetjoga alapján a hangsúly azon van, hogy a kampánycsendben, tehát közvetlenül a választások előtt már nem szabad olyan (főleg új) információkkal hatni a választókra, amelyeknek a választásokra reális befolyásuk lehet, és amelyekre a jelölteknek már nincs idejük reagálni (PL. ÚS 22/2017). A moratórium előtti napon pedig a szórólapok is még a postaládába dobhatók, mivel adott esetben nem az a döntő, hogy mikor veszi át a címzett, hanem az, hogy mikor kerülnek a postaládába (PL. ÚS 12/2011).

Az internethasználat a vonatkozó (Tt. 181/2014 sz. a választási kampányról szóló) törvényben nincs kimondottan tiltva, de az Állami Választási Bizottság határozatai szerint a kampánycsenddel kapcsolatos rendelkezések az internetre is vonatkoznak, ha fizetett, szponzorált tartalomról van szó. Ám az internettel kapcsolatos értelmezések még eléggé ellentmondásosak, és az ellenőrzés hatékonysága is kétséges, hiszen a moratórium ideje alatt közvetített, a választásokat potenciálisan befolyásoló információk külföldi eredetűek is lehetnek, és ezekre a mi törvényeink nem vonatkoznak. Ez is az oka annak, hogy nemcsak olvasónk, hanem szakmai körökben is ma már egyre többen kétségbe vonják a moratórium létjogosultságát.

Nem minden ország alkalmazza a kampánycsendet, és komoly vitákat is lehet a moratóriumról folytatni, de mivel Szlovákia egyelőre nem iktatta ki jogrendjéből ezt az intézményt, nem marad más hátra: a törvényt be kell tartani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?