Bajban vannak a Pellegrininek kampányoló influenszerek

Peter Pellegrini megválasztott államfő transzparens számlájára a héten jelentős összeget utalt a pártja, holott a vonatkozó törvények ezt már tiltották (TASR)
Pozsony |

Sorra szakítják meg együttműködést a nagyvállalatok a Peter Pellegrininek kampányoló influenszerekkel, köztük Végh Attila birkózóval, korábbi ketrecharcossal, arra hivatkozva, hogy csak apolitikus reklámszemélyiségeket foglalkoztatnak. Közben kiderült, az immáron megválasztott államfő kampányát pártja, a Hlas törvényellenesen negyedmillió euróval támogatta.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a magyar Végh Attila MMA-harcos közvetetten Pellegrinit támogatta az államfőválasztási kampány során. A sportoló és ismert influenszer a közösségi oldalán a napokban közzétett egy nem hivatalos levelet, amelyben a Renault szlovákiai képviseletének PR-menedzsere, Ivana Obadalová közli Végh menedzserével, megszakítják a birkózóval az együttműködést. A vállalat ugyanis nem szeretné, ha termékeit olyan személyiségek népszerűsítenék, akik nem apolitikusak. A kommunikációs munkatárs a nagyon személyes hangvételű levélben arról ír, a francia cég belső szabályzata szerint hozták meg ezt a döntést. Hozzáteszi azonban, hogy a Véghgel szembeni elutasítást még el is lehetett volna simítani, de a vállalat szlovákiai kirendeltségének csapata politikailag a másik oldalon áll. A munkatárs saját véleményének hangot adva arról ír, hogy a sportoló egy olyan oldalt támogatott, amely hazugságokat terjeszt. „Ennek pedig márkaként sem akarunk a része lenni” – tette hozzá a Renault szlovákiai munkatársa. Végh az autógyár döntése kapcsán a „kommunizmus visszatéréséről” ír, hiszen szerinte az autógyár a politikai nézeteinek a propagálása miatt szakította meg vele a kapcsolatot. Ezt követően pedig Végh letiltotta a bejegyzése alatti kommentelés lehetőségét. A sportoló menedzsere, Dalibor Frankovič, aki a kommunikációt bonyolította, pedig arról ír, az a benyomása, ha Végh Ivan Korčokot támogatta volna, akkor nem történik semmi. Obadalová később a Denník N-nek úgy nyilatkozott, azért ütött meg nagyon személyes hangot és fogalmazta meg személyes véleményét is, mert nem gondolta, hogy Véghék nyilvánosságra hozzák a személyes kommunikációjukat. Obadalová ezt a lépést nem tartja korrektnek és kiemeli, nem járult hozzá a kommunikációjuk nyilvánosságban való terjesztéséhez. 

Később a francia vállalat hivatalos állásfoglalását is közzétette, amelyben a Renault arra emlékeztet, hogy magáncégként szabadon kiválaszthatják, kivel szeretnének együttműködni és kivel nem. „Vegyék kérem tudomásul, hogy a Renault Csoport egy magáncég és apolitikus társaság, melynek megvan a saját értékrendje. Mindegyik fél politikai nézeteit tiszteletben tartjuk, nem akarunk ezekkel, mint márka, összefüggésbe kerülni” – olvasható a társaság állásfoglalásában. Végh egyébként azoknak, akik nem értenek egyet a politikai nézeteivel, a CNN Prima News adásában azt üzente, hogy „megnyalhatják a tökét”, majd dögöknek nevezte ezeket az embereket és közölte, mindenkit, aki kezdeget vele, agyonverne.

Rytmus és felesége

Hasonlóképpen járt Jasmina Alagič, a Rytmus néven ismert Patrik Vrbovský rapzenész felesége, akit több mint 500 ezren követnek az Instagramon és aki szintén Pellegrini mellett kampányolt. Egy előzetes megállapodás értelmében Alagič a Rauch gyümölcslégyártó és -forgalmazó vállalat reklámarca lett volna. A hölgy szerdán közölte, a vállalat elállt a vele való együttműködéstől, amit a cég a választás előtti és utáni helyzettel, valamint Alagičnak ebben a szituációban tett megnyilatkozásaival indokolt. Az influenszer jelezte, panaszlevelet fog írni az osztrák Rauchnak.

Maga Vrbovský, akit a közösségi oldalán több mint 750 ezren követnek, is közzétett egy Pellegrinit népszerűsítő videót, mégpedig mindezt a kampánycsend alatt tette. Hasonlóan járt el Zuzana Plačková influenszer is, akit 900 ezren követnek. Az aktuality.sk most szerdán közölte, hogy Vrbovský néhány nappal a választás előtt a pozsonyi kormányhivatal épületében is felbukkant. A lap aziránt érdeklődött, mi dolga volt a zenésznek a kabinet székhelyén, amire Vrbovský, ahelyett, hogy válaszolt volna, nyilvánosságra hozta a kérdéseket küldő újságíró telefonszámát és a teljes kommunikációjukat. Az aktuality.sk munkatársa ezután folyamatos telefonos zaklatás kereszttüzébe került. A zenész később azzal magyarázta Ficóéknál tett látogatását, hogy bizonyos roma projektekről egyeztetett a kormány tagjaival. Később maga az Instagram tulajdonosa, a Meta vállalat távolította el Vrbovskýnak az újságírót támadó posztját, mivel az sérti a közösségi oldal elveit.

A korrupció ellen

Az Állítsuk Meg a Korrupciót (Zastavme korupciu) szervezet arra figyelmeztet, hogy az említett influenszerek és további hasonló személyiségek akár több mint egymillió személyt is befolyásolhattak a választás előtt. Egy részük a Pellegrini kampányüzeneteivel szinte szó szerint megegyező mondanivalóját a kampánycsend alatt hozta nyilvánosságra. A kérdéses videóüzenetek azonban nem képezték Pellegrini hivatalos kampányának részét. A Hlas elnökének ellenfelét, Ivan Korčokot egy influenszer, Silvia Kucherenko támogatta a közösségi oldalán. Bevett eljárás, hogy egy-egy influenszer valamilyen terméket, szolgáltatást népszerűsít, ennek piaci ára 30-50 ezer euró között van, közölte az Állítsuk Meg a Korrupciót. A szervezet arra is rámutat, a kampánycsendről szóló törvény nem gondol a közösségi médiában megjelenő, hasonló üzenetekre, ezért büntetést sem lehet ezekért kiszabni.

Törvénytelen átutalás

Pellegrini kampánya körül azonban további problémák is felmerültek. A Transparency International Slovensko (TIS) mutatott rá, hogy az államfővé választott politikus transzparens számlájára, amelyen a kampánykiadásait kellett vezesse, a törvényes határidő után jelent meg egy jelentős összeg. Pellegrini pártja, a Hlas most szerdán 250 ezer eurót utalt a transzparens számlára, miközben a vonatkozó jogszabály szerint a kampánycsend megkezdése, vagyis április 4. után a jelöltek már nem fogadhatnak a kampányra fordítható pénzeket. Ez alól csak az képezne kivételt, ha Pellegrini a saját privát számlájáról utalta volna a pénzt. A Hlastól érkezett negyedmilliós „adományból” már ki is fizették a pártelnök egyes kampánytevékenységeiért benyújtott számlákat. Egyébként az államfői kampány költségeinek törvényben megállapított felső határa 500 ezer euró. A TIS arra is emlékeztetett, hogy különböző mutatók alapján vizsgálták az egyes jelöltek kampányának átláthatóságát, ami alapján úgy értékelték, az összes közül Pellegrini népszerűsítése volt a legkevésbé transzparens.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?