Korčok mellett színész, Pellegrini mellett pedig bokszoló is kampányol

Peter Pellegrinit Kovács „Kid” Tamás egykori profi ökölvívó, Ivan Korčokot Ódor Lajos volt kormányfő támogatja a kampányban (TASR-felvételek)
Pozsony |

Az államfőválasztás második fordulójába jutott két jelölt, Ivan Korčok és Peter Pellegrini számára is rendkívül fontos, hogy a magyar választókat is meggyőzze, ezért politikai manővereket vetnek be és ismert személyiségeket vonultatnak fel az oldalukon.

A holnap életbe lépő kampánycsend előtt Korčok és Pellegrini is mindent bevet, hogy a magyar választók kegyeit is elnyerjék, hiszen minden százalék és voks számít. Akár szoros is lehet az eredmény. Mi most összegyűjtöttük, hogy a magyar személyiségek közül kik azok, akik nyíltan szerepet vállaltak egyik vagy másik jelölt kampányában.

Ódor, Barczi, Bandor

Az ellenzék által támogatott Kor­čok az államfőválasztás első for­dulójában a déli régió egyes településein viszonylag jó eredményt ért el, Érsekújvárban például 46,65 százalékkal nyert. „Kellemes meglepetés, köszönöm szépen” – jelentette ki magyar nyelven a március 23-i első forduló után. Majd arról beszélt, tiszteletben tartja a magyar nemzetiségű polgárokat, hiszen az eddigi választások során mindig a demokratikus oldalt támogatták. „Az pedig igazán fáj, hogy engem egyesek úgy állítottak be, mintha valamiféle kifogásaim lennének a magyar polgártársainkkal szemben. Ez egyszerűen nem igaz” – tette hozzá. Ahogy arról beszámoltunk, a Korčok által vezetett külügyminisztérium a nemzetiségi jogok alapvető reformját és kiterjesztését tartalmazó kisebbségi törvény elfogadását akadályozta. Lapunknak adott interjújában aztán úgy nyilatkozott, a jelenlegi kisebbségjogi status quo megtartása mellett támogatná a nemzetiségek jogállásáról szóló törvényt.

Korčokot az államfői kampányában ezzel együtt is több magyar személyiség nyíltan támogatja. Köztük Ódor Lajos, a tavaly október végéig hivatalban lévő szakértői kormány miniszterelnöke, elismert közgazdász. Ódor a jelölt közösségi oldalán videóüzenetben magyarul beszél arról, hogy Korčok az euroatlanti oldalt képviselő jelölt, és a magyar közösség mindig a nyugati integráció mellett voksolt. „A magyarok mindig a jó oldalon álltak” – mondta Ódor azzal, reméli, hogy ez most is így lesz. A szakértői kormány miniszterelnöke a Progresszív Szlovákia EP-választásra állított listáját vezeti majd. Ugyancsak kiállt Korčok mellett Balík Péter, a szakértői kormány régiófejlesztési minisztere. A jelölt Facebook-oldalán Balík arról beszél, a jelenlegi kormány nem foglalkozik eleget a déli országrésszel és ennek Korčok államfőként valamiféle ellensúlya lehet. A jelölt hivatalos csatornáján jelent meg Bandor Éva színművész videóüzenete is. „A demoralizált politikusok ellen, akik arroganciával, gátlástalanul ostobán és primitíven kormányoznak (...), szükség van egy olyan államfőre, aki intelligenciával, véleménnyel és ellenvéleménnyel rendelkezik, valamint a demokratikus jogokat, a jogállamiságot képviseli” – nyilatkozta Bandor azzal, hogy ő mindezt Korčokban látja. Az ellenzék államfőjelöltje mellett ugyancsak kiállt Barczi Gyula művészettörténész, a Soga aukciósház korábbi igazgatója. „Számomra ő az a jelölt, aki Szlovákia szuverenitását garantálja” – nyilatkozta Barczi Korčok egyik kampánykiadványában. Ugyanebben a népszerűsítő anyagban Hunčík Péter pszichiáter, közíró úgy nyilatkozik, Korčok jelenti Szlovákia európai irányultságának megtartását. Az ellenzéki jelöltet továbbá Sütő Zsolt borász is támogatta.

Forró és Tomi „Kid”

A második fordulóba jutó másik jelölt, a kormányzó Hlas vezetője, a parlament házelnöke, Peter Pellegrini ugyancsak igyekszik a magyar választók megszólítására. Erre a legerősebb próbálkozása Forró Krisztiánnal, a Magyar Szövetség vezetőjével kötött megállapodása volt, mi szerint Forró jelentse be, hogy a második fordulóban őt tartja a legjobb választásnak. A Magyar Szövetség vezetője szintén indult, az első körben 2,9 százalékos eredményt ért el. A bejelentés után azonban kiderült, Forró csak a saját nevében beszélt, hiszen pártja nem döntött arról, hogy Pellegrinit támogatja. Ilyen határozatra egyébként azóta nem került sor, bár a párt egyébként Pellegrini felé hajlott. Ahogy arról beszámoltunk, a Hlas vezetőjével közös sajtótájékoztatón Forró arról beszélt, nem akarják az államfőválasztás második fordulójában az emberekre hagyni, kire voksolnak. „Ezért én belső meggyőződésem alapján úgy gondolom, hogy jelenleg, a mostani körülmények között és a jelenlegi helyzetben Pellegrini úr a legjobb választás Szlovákia számára az államfői posztra” – mondja Forró a házelnökkel közös sajtótájékoztatónak abban a részletében, amelyet Pellegrini hivatalos közösségi oldala hirdetésben népszerűsített. A sajtótájékoztatón Forró arról is beszélt, a kettős állampolgárság kérdésében nem sikerült közös nevezőre jutniuk, de azzal kapcsolatban sikerült elmozdulást elérni, hogy a kollektív bűnösség elve mentén az állam ne indítson pereket. Ahogy azt lapunk feltárta, a Beneš-dekrétumok alapján milliós telkek elkobzásának bevégzésére törekszik az állam. A sajtótájékoztatón az újságírók Malina Hedvig ügyére, illetve arra is emlékeztettek, amikor Pellegrini kormányfőként provokációnak nevezte a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom által kihelyezett magyar feliratokat, de sem a Hlas elnöke, sem Forró nem kíván már ezzel foglalkozni.

A Hlas vezetője a kampányában egyébként ugyancsak Facebook-hirdetésben népszerűsített egy róla készült portrét, amely mellé magyarul a következőt írták: „Szlovákia nem küld Ukrajnába egyetlen katonát sem.” Bár a Forróval közös megnyilvánulásban is hasonló üzenetek hangzottak el, valójában nincs terítéken, hogy szlovákiai katonák Ukrajnába menjenek, sőt, ilyen kérdésben az államfőnek nincs is döntési jogköre. Pellegrini ellenfele, Korčok is egyértelműen kizárta, hogy ilyesmit támogatna.

Pellegrini hivatalos kommunikációs csatornáin még az államfőválasztás első fordulója előtt jelent meg Gyimesi György, a Magyar Szövetség alelnöke, aki az Ipolyhídvég–Drégelypalánk Ipoly-híd átadásán találkozott és tárgyalt a házelnökkel. A múlt héten pedig Gyimesi szervezte számára azt a kampányeseményt, amelyre a Hlas elnöke Pozsonyból egy magánrepülőgéppel érkezett. A Magyar Szövetség alelnöke egyébként a közösségi oldalán rendszeresen bírálja Pellegrini ellenfelét, Korčokot.

A kampányban a Hlas elnökét nyíltan támogatta még Kovács „Kid” Tamás egykori profi ökölvívó. „A nehéz párharcba a legjobbaktól kell tanácsot kérni” – olvasható Pellegrini és Kovács közös fotója mellett a jelölt Facebook-oldalán. Még az első forduló előtt közvetetten ugyan, de a Hlas vezetőjét támogató üzenetet tett közzé Végh Attila birkózó, korábbi ketrecharcos is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?