Máshol lapátol tovább

kajak-kenu
Győr |

Októberben az elnök nem pályázott a folytatásra, most Balla Világ világbajnoki ezüstérmes kenus is vált a Győri Graboplast VSE-nél. Virág úgy döntött, hogy új utakat és új módszereket szeretne kipróbálni, hogy a jövőben még sikeresebb legyen egyéniben és párosban.

Balla Virág Európa-bajnok, olimpiai ötödik kenus úgy döntött, hogy az új évben már nem győri színekben folytatja pályafutását. „Virág az elmúlt másfél évtizedben előbb kajakosként, majd kenusként segítette az egyesületet, nemcsak rengeteg érmet szerzett, hanem mindig méltó módon képviselte az egyesületet és jó például szolgált a következő generáció számára.

Itt lett világklasszis kenus és érte el legjobb eredményeit kajakosként Fazekas Tibor majd kenusként Szabados Krisztián irányítása mellett. Az utóbbi öt évben Takács Kincsővel párosuk nemcsak idehaza volt verhetetlen, az Európa- és világbajnokságokon is tucatnyiszor állhattak fel a dobogóra, csak a felnőtt Európa-bajnokságokról és világbajnokságokról Virág 13 érmet, köztük 4 aranyat hozott haza. Az olimpia után Virág úgy döntött, hogy új utakat és új módszereket szeretne kipróbálni, hogy a jövőben ha lehet még sikeresebb legyen egyéniben - és reményeink szerint továbbra is Takács Kincsővel párosban” – közölte a Győri Graboplast VSE.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?