Karddal vágták meg, saját kutyái megvédték

ügyészség
Győr |

Díszkarddal támadt egy kutyasétáltatóra egy 69 éves férfi tavaly augusztusban Győrben – a Győri Járási Ügyészség vádat emelt ellene.  

Szóváltásba keveredett egy 35 éves férfival, aki két kutyáját sétáltatta, s szerencsétlenségére az elkövető előtte épp egy díszkardot tisztogatott. Azzal támadt rá a sértettre, s kétszer is megvágta a férfi védekezésül felemelt kezét. Ő menekülni próbált, ezért ütött, ettől mindketten elestek, és ezután kutyái is a karddal hadonászóra támadtak. A sértett ekkor már azzal volt elfoglalva, hogy támadójáról leszedje a kutyákat. 

Mindkét férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A sértett nem terjesztett elő magánindítványt, nem kérte, hogy a sérülései miatt is járjanak el a terhelttel szemben. De az ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt vádat emelt ellene, három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható rá - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?