Fekete Dávid börtönben marad

Fekete Dávid börtönben marad
Győr |

Nem engedték ki Fekete Dávid énekest a letartóztatásból, a bíróság többek között azzal indokolta a börtönben töltendő idő meghosszabbítását, hogy egy elektronikus nyomkövetővel az énekes nyugodtan kommunikálhatna, akivel csak akar - utalnak itt nyilván az összebeszélés lehetőségére. 

Távmeghallgatást tartottak a Győri Járásbíróságon, így Fekete Dávid a győri börtönben ülve, kamerába beszélve tett vallomást a nyomozási bíró előtt. A csalássorozat és közokirat-hamisítás gyanúja miatt májusban letartóztatott győri énekes újabb két hónapig biztosan bent marad és ezúttal nem is fellebbezett védőjével a döntés ellen. 

Dr. Máté Kinga szóvivő elmondta: a bíróság azért határozott így, mert kockázatosnak vélte, hogy a gyanúsított elszökik, elrejtőzik, hiába rendeződött idő közben a lakhatása (úgy tudjuk, édesanyja mellé költözne a győri belvárosban). 

Tartanak a bűnismétléstől és attól is, ha esetleg nyomkövetővel otthon maradna bűnügyi felügyelet alatt, az nem gátolhatná abban, hogy kommunikáljon a tanúkkal.  

Az énekest több mint 20 cselekménnyel és 350 milliós elkövetési értékkel gyanúsítják jelenleg. A részletes bűnlajstromot itt olvashatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?