ETO-eladás: nem eszik olyan forrón a kását

ETO-eladás
Győr |

Hetek óta tartja magát az a hír az ETO-szurkolók körében, hogy a dunaszerdahelyi DAC  tulajdonosa, az üzletember Világi Oszkár megveszi a klubot. Erre erősített rá Dézsi Csaba András polgármester azzal, hogy korábban együtt reggelizett Világival és Mányi József ETO-tulajdonossal, majd tegnap focilabdára cserélte háttérképét, ma pedig sejtelmesen nyilatkozott a helyi rádióban. Ehhez képest Mányi hivatalos ajánlatot sem kapott.

A Slovanft elnök-vezérigazgatója lesz az ETO új tulajdonosa, így a patinás győri klub a DAC-farmcsapata lesz: egy ideje már beszédtéma a szurkolók között ez a fel-felröppenő hír. Az úgy egészen 2020 márciusára nyúlik vissza: Mányi József közölte, hogy a város már nem ad pénzt az ETO-nak, erre Dézsi kijelentette, hogy „ha ezt munkának nevezném, amit a győri ETO színeiben futballozó emberek manapság produkálnak a pályán, az sértő lenne azokra a győri dolgozó emberekre, akik munkával keresik meg nap mint nap a kenyerüket.” Közben folyamatosan hangsúlyozza, hogy keresik és lesz is megoldás  az ügyben – vélhetően itt a tulajdonosváltásra gondolt. „Ha a város vezetése úgy ítéli meg, hogy az ETO sikereinek én vagyok a legnagyobb gátja, akkor én azt tudomásul veszem. Engem az ETO-hoz nem küldtek, én saját akaratomból jöttem ide és most saját akaratomból távozom” – közölte feldúltan másfél éve Mányi József, ám végül aztán mégis ő maradt a tulajdonos.

A kérdés azonban azóta sem jutott nyugvópontra. Dézsi nemrégiben közösségi oldalára töltött fel egy képet, ahol együtt reggelizik Mányival és a DAC-tulajdonos Világi Oszkárral. Nem volt nehéz összerakni a mozaikot, hogy miről lehetett szó.

A Győri Új Szó információi szerint azóta hol felgyorsulnak, hol lelassulnak a tárgyalások az ETO eladását illetően. Most épp gyorsulnak, úgy tudjuk, szóban nagyjából közeledtek is az álláspontok.

Dézsi Csaba András tegnap közösségi oldalán egy hálóba tartó labdára cserélte a háttérképét, majd ma reggel a helyi rádióinterjúban változásokról beszélt az ETO-nál – konkrétumok nélkül.

Kerestük Mányi Józsefet, aki szerint viszont nem aktuális nyilatkoznia az ügyben, hisz nincs is fejlemény, még hivatalos ajánlat sem érkezett hozzá.

ETO-eladás
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?