Drágán termelni és rosszul nősülni mindenki tud

Drágán termelni és rosszul nősülni mindenki tud – ezzel a címmel jelent meg egy szakmai anyag a gazdálkodók kilátásairól Lajos Mihálytól, a püski Agrofil-SZMI Kft. ügyvezetőjétől. 

Megállapítja: minden energia, nyersanyag és az ezekből előállítható termelési inputok árai „kilőttek”, amelyek a jövőre nézve komoly veszélyeket vetítenek előre. A 90.000 Ft/t-ás kukorica ingatag biztonságot nyújtott arra, hogy a 200 ezer forintos (Ft/t) nitrogén tényét néhány hét alatt -pestiesen szólva- csak úgy „benyeljük”, és már nem az a kérdés, hogy mennyiért lesz, hanem hogy lesz-e? „A felsejlő 80.000 forintos (Ft/t) új takarmány árpa- és 220 ezer forintos új repce kötések -a jövőre nézve- továbbra is hamis biztonságérzetet adnak. A mögöttünk hagyott bő évek nem múltak el nyomtalanul az észlelési rendszereinkben, védelmi ösztöneinket a jólét eltompította. Az input árak ciklikussága mind szélsőségesebben és mind sűrűbben jelentkezik a jövőben, amely várhatóan egy válságban nyer majd megnyugvást, ahol szabad szemmel is jól látható méretű vagyonok fognak gazdát cserélni. A beszállítók is jól érzékelhették, hogy ha ez a „nitrogén sztori” ilyen könnyen ment, akkor lesz itt mit keresni tavasszal a magasabb árakkal. A legnagyobb jóindulattal a gazdaságba szórt és szórandó gazdaság élénkítő milliárdoktól is takarosan elszálló infláció is arra ösztönöz bennünket, hogy likviditásainkat valami tárgyiasult formában megszilárdítva még többet vásároljunk. Ezen folyamatok hatására gyakorlatilag ösztöne vesztett, óvatlan albínó szarvasbikák lettünk a világgazdaság vadaskertjében, melyben a másodlagos (és sokadlagos) nemi jellegeink pompájában büszke tartással sétálgatunk, miközben a ránk irányuló szálkereszt már a lapocka alatti ideális kiszögellést keresi…” 

Mit tehetünk? 

Lajos Mihány szerint elsőként hasznos felismerés lenne, ha beismernénk, hogy a fejünkben lévő szakmai tudás csak egy része nyugszik tapasztalati alapokon. „Másik részéhez tanulási folyamatok révén jutottunk, mely esetében a hallott-látott anyag minősége nem mindig esett át kellő kritikán, sőt egy meghatározó részében szabályos dezinformációként állítódott elő, vagy az információ ugyan hasznos az atlanti klíma alatt, de nálunk csak a pénz fájdalommentes elköltését segíti. Ha már az elszálló árak mellett olcsón termelni nem tudunk, akkor legalább legyünk takarékosak! A legegyszerűbb példa az egyébként hatástalansággal legkevésbé sem vádolható nitrogén esetében is az, hogy a különböző genotípusok nitrogénigénye teljesen eltérő lehet. A termőterületek nitrogén szolgáltató képessége függhet - a talajtulajdonságok mellett - az évjárattól, az előveteménytől, de még annak a nitrogén trágyázási színvonalától is. A genetikának nagy szerepe van a valós nitrogén igény megállapításánál, illetve arra is rámutatnak, hogy a túlzott nitrogén használat miatt, magának a nitrogénnek az értékesülése is nagyon alacsony szinten marad. Az is kitűnik, hogy alacsony termésszint esetén ez a jelenség még fokozottabban jelentkezik. Azon kellene elgondolkodni, hogy ha a termésre ilyen nagy hatású anyagokat ilyen kis hatékonysággal alkalmazunk, akkor mi lehet azokkal a korszerűnek és innovatívnak keresztelt „varázsporokkal”, amelyekkel éppen most, - a gazdasági válság ciklus végjátékának kezdetén - „olcsó megoldásként” kezelni, vagy kezeltetni akarják velünk a kialakult nitrogén helyzetet.” 

Az ügyvezető szerint most a legfontosabb feladat, hogy az „illuzionistákat” távol tartsuk a gazdaságunktól. „A még megmaradt józan paraszti észnek óriási jelentősége lesz a közeljövőben. A 4 tonnás önköltségű repce technológia biztosan tarthatatlan lesz ezekben a ránk váró és izgalmasnak ígérkező években. Nem gondolom, hogy félni kellene ettől a bizonytalan jövőtől. A nehéz idők mindig segítenek letisztítani (helyben is) a folyamatokat. Aki talpon tud maradni ezekben a nehéz időkben, az tiszteletet érdemel, tiszteletet kap és tiszteletet is ad annak, aki képes megküzdeni ezt a keménynek ígérkező időszakot. A várhatóan kialakuló helyzetről egy emlékem jut eszembe még a pályám elejéről, amikor a Hosszú Téli Esték szakmai rendezvénysorozatunk egyik alkalmára, szakadó hóesés közepette, Zala megyéből Mosonmagyaróvárra vártuk az egyik területi képviselő kollégát egy előadás megtartására. Amikor magáról a havat lerázva belépett a csárda ajtón, csodálkozva és csodálattal kiáltottunk fel: „..Pista te itt?” Erre az volt a válasz: „Misikém, ez a legjobb idő az autózásra. A mazsolák otthon, a nagyfiúk az árokban.” 

Úgy látom -ezen az idei első havas napon,- hogy a havazás a szakmában is elkezdődött. Akinek már nem lesznek komfortosak új körülmények, azok csendesen kiszállnak, a drágán termelők pedig látványosan elszállnak.

Biztató, hogy ez szakma örök és ősi, a helyünket biztosan megtaláljuk benne a „felrázott havas gömb leülése” után is. Ezt valakinek valahogy tovább kell csinálni…” 

A teljes cikk elolvasható az agrofil.hu internetes oldalon.