Dönteni kell: kelet vagy nyugat felé!

sajtótájékoztató
Győr |

„Nekünk csak az Európai Unió adhat biztonságot. Ha marad az Orbán-rendszer, elveszítjük az európai forrásainkat, még jobban kiszolgáltatva magunkat Moszkvának” – közölte Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, hozzátéve, hogy Győr-Moson-Sopron megyébe 500 milliárd forint brüsszeli forrás érkezett az elmúlt kétszer hét évben.

„Egy igazi, független miniszterelnökre újra szükség lenne” – utalt szerdán a győri Batthyány szobornál tartott sajtótájékoztatón Batthyány Lajosra, Magyarország első alkotmányos miniszterelnökére Pollreisz Balázs, az MSZP győri elnöke.

Ujhelyi István EP-képviselő úgy látja: Magyarországnak döntenie kell, milyen irányba folytatja a jövő építését. „Egy friss közvélemény kutatás szerint sikeres volt a kormánypropaganda, a Fidesz szavazóinak 40 százaléka azt vallja, keletre kellene a szövetséget keresni, s nem az Európai Unióban. Áprilisban arról dönthetünk, hogy Orbánisztán, vagyis a putyinizmust megvalósító állampárt vagy az EU közössége lesz a jövőben az otthonunk. Ez nem csak pénzügyi, biztonsági kérdés is. Nekünk csak az Európai Unió adhat biztonságot. Ha marad az Orbán-rendszer, elveszítjük az európai forrásainkat, még jobban kiszolgáltatva magunkat Moszkvának” – közölte, hozzátéve, hogy Győr-Moson-Sopron megyébe 500 milliárd forint brüsszeli forrás érkezett az elmúlt kétszer hét évben.

Az ellenzéki összefogás győri egyes választókörzeti jelöltje, Jancsó Zita szerint Európa része vagyunk, itt a helyünk, hisz „külföldi munkavállalás vagy nyelvtanulás esetén sem a kipcsakok irányába kezdünk keresgélni.” A győri kettes választókörzet jelöltje, Gasztonyi László úgy folytatta: vannak a megyében is, akik az EU előnyeit ugyan élvezik, de megkérdőjelezik az unió létjogosultságát, pedig a tagságot értékén kellene kezelni.

sajtótájékoztató
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?