<p>Az ország történetében először fordult elő, hogy az államfő nyilvános online sajtótájékoztatót tartott az állampolgároknak. Andrej Kiska tegnap délután körülbelül 40 percig válaszolt a Facebook közösségi portálon a saját profilján feltett kérdésekre, amelyeket véletlenszerűen választott ki. Mindezt élőben, online videoadásban.</p>
Kiska: Sok mindenben csalódtam
Az improvizált sajtótájékoztatót azzal kezdte és azzal is fejezte be, hogy felszólította az embereket, menjenek el szombaton választani. Azt, hogy ő melyik pártra adja le szavazatát, nem árulta el. „Én személyesen olyan pártot választottam ki, amelyikben megbízhatok, amelynek listáján olyan személyiségek indulnak, akiket ismerek, akik mögött reális történet áll” – mondta Kiska.
Mit változtatna meg a választások után? A kormánynak szerinte prioritásként kellene kezelnie az oktatásügyet és az egészségügyet. „Az ország gazdasága jelenleg még jó állapotban van, s ezt az időszakot arra kellene kihasználni, hogy azokra a területekre koncentráljunk, amelyekről tudjuk, hogy komoly problémát jelentenek. Az oktatási tárca élén legalább 17 miniszter volt, s mindegyik más-más elképzelésekkel érkezett. Ez így nem mehet, nem 20 különböző csomagra meg ötletre van szükség, hanem egy komplex, hosszú távú és reális tervre” – állítja Kiska.
Csalódások érték
Az államfő kitért arra, hogy az elmúlt időszakban csalódást okozott neki, hogy még államfői tisztségből sem képes többet tenni azért, hogy bizonyos dolgok pozitív irányba mozduljanak el. „Én államfőként többször kértem részletes tájékoztatást a Gorilla-ügy vizsgálatáról, ám különböző törvényekre és tiltásokra hivatkozva soha nem kaptam választ. Erről nem tudok többet, mint bárki más az országban. Ez az egyik legnagyobb csalódás számomra. Ami az igazságszolgáltatást illeti, sokkal optimistább voltam egy évvel ezelőtt, mint most. Az, hogy Harabin már nincs vezető funkcióban, még nem megoldás minden problémára, ezen a téren még sok munka vár ránk” – mondta az államfő, hozzátéve: fájó pont az Alkotmánybírósággal való kommunikáció is, de szándékából nem enged, s az alkotmánybírójelöltekről a választások után felállt új parlamenttel akar tárgyalni. Továbbra is követelni fogja, hogy a bíróság egyszer s mindenkorra egyértelműen mondja meg, milyen kompetenciái vannak az államfőnek a parlament által megválaszolt jelöltek kinevezésekor.
Segíteni akar
Arra a sokak által feltett kérdésre, hogy a megbízatási időszak lejártával az államfői vagy parlamenti választásokon indul-e, azt válaszolta, hogy ilyen hosszú távú célokat nem szokott kitűzni. „Gyakran kérdezik, mi lesz, ha lejár a tisztségem. Nekem ilyenkor mindig az a mondás jut eszembe, mely szerint ha jó kedvre akarjuk deríteni az Istent, akkor beszéljünk neki a terveinkről. Annyi minden történhet még, hogy nincs értelme ennyire előre gondolkodni. Ez a téma nem foglalkoztat. Megbízatási időmnek még a felében sem járok, még rengeteg feladat vár rám. Amit viszont évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy életem hátralevő részét más emberek megsegítésével fogom tölteni, egészen biztosan betartom” – állítja Kiska. Amivel saját bevallása szerint elégedett, hogy úgy látja, az államfő intézményének lassan sikerül visszaszereznie az emberek bizalmát.
Az államfő a jövőben rendszeresen akar a tegnapihoz hasonló online sajtótájékoztatókat tartani, mert mint mondta, fontosnak tartja, hogy ilyen módon is kommunikálni tudjon az emberekkel.
Ne alapítson pártot
Alapítson-e politikai pártot Andrej Kiska köztársasági elnök? A többség nem szeretné, ha Kiska, aki a civil szférából ülhetett be az államfői bársonyszékbe, a pártpolitika ingoványos talajára merészkedne. Ezt mutatják a Focus közvéleménykutató ügynökség által a Sme napilap részére készített felmérés adatai.
A megkérdezettek 77%-a véli úgy, hogy Kiska nem tenné jól, ha saját pártot alapítana. Mindössze 14%-nyian gondolják azt, hogy az államfő helyesen döntene egy saját párt létrehozásával. A legtöbben (30%-nyian) az OĽaNO szavazói közül látnák szívesen Kiskát egy saját párt élén – számukra nyilván azért is szimpatikus ez az elképzelés, mert az Egyszerű Emberek vezetője, Igor Matovič ugyanúgy nem tartja magát hagyományos politikusnak, ahogy ez Kiskáról sem mondható el, mindketten a politikából kiábrándult protestszavazóknak is köszönhetik sikerüket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.