Aki segíteni kíván, ne mulassza el! (VIDEÓ)

adomány
Magyarország |

Kozma Imre atya és Herczegh Anita asszony felhívása az ukrán válsághelyzetben.

Felhívást tett közzé a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, Kozma Imre atya, és a köztársasági elnök felesége, dr. Herczegh Anita asszony, a szervezet jószolgálati nagykövete. Arra kérik az embereket, támogatásukkal csatlakozzanak a háború elől menekülő, és annak következményeitől szenvedő embereket segítő szolgálathoz. A felhívásban Kozma Imre atya így fogalmaz:

A segítségnyújtásból nem maradhatunk ki. Életeket szeretnénk menteni. Aki ebben az életmentő programban segíteni kíván, ne mulassza el!

„Háború van a szomszédunkban, halljuk a féltő szavakat. A háborúban nem vehetünk részt, ugyanakkor a segítségnyújtásból nem maradhatunk ki!” – mondja az ukrán válsághelyzetben segítségnyújtásra bíztató felhívásában Kozma Imre atya, a Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke. A karitatív szervezet vezetője a videóban elmondja, a Szeretetszolgálat támogatja az otthon maradt bajban lévő embereket, ugyanakkor felkészült az ideérkezők fogadására is. „Szeretnénk, hogy meg tudják érezni azok, akik velünk találkoznak, hogy nem csak házaink vannak, nem csak otthonaink vannak, hanem befogadó szívünk.” Az alapító elnök kiemelte, a rosszra az egyetlen válasz a jó cselekedet lehet, ez az egyetlen eszköz kezükben. Kozma Imre atya azt kérte, aki segíteni szeretne, ne mulassza el, mert aki jót, tesz, az életet ment.  

A felhíváshoz Dr. Herczegh Anita asszony, Áder János köztársasági elnök felesége is csatlakozott, aki arra kér, aki teheti, csatlakozzon az otthonukat elhagyni kényszerülő emberek megsegítéséhez azzal, hogy támogatja a Máltai Szeretetszolgálat humanitárius programjait.  

A máltai szervezet az Ukrajnában kialakult válsághelyzetre tekintettel meghirdetett humanitárius akcióinak támogatására gyűjtést indított, aki segíteni szeretne, az adomanyozz.hu oldalon online átutalással, vagy a 1350-es adományvonal hívásával megteheti. Közvetlen átutalásokat a 11784009-20200776 számú számlán, külföldről (euróban) érkező befizetést a 11763842-00104881 számlaszámra (IBAN: HU34 1176 3842 00104881 0000 0000 Swift kód: OTPVHUHB) fogadja a Szeretetszolgálat. Aki egyéb felajánlást tenne, vagy kapcsolatba szeretne lépni a Szeretetszolgálat illetékeseivel, a [email protected] e-mail címre írhat. 

A videó itt tekinthető meg:

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?