A kutya kiszagolta: fehér por jött Hollandiából hegyeshalmi címre

Hegyeshalom
Hegyeshalom |

Hegyeshalom a „fokozott figyelmet” igénylő települések közé tartozik. Tavaly az első tíz hónapban hat könnyű testi sértés volt a faluban, a legtöbb esetben veszekedés fajult bántalmazássá, de a nézeteltérések tisztázása után gyakran a sértett visszavonta magánindítványát. Három kábítószerrel való visszaélés is történt, a NAV repülőtéri igazgatósága tett feljelentést, mert hegyeshalmi lakosok címére Hollandiából érkeztek „fehér porok.”

Hegyeshalom közbiztonságáról tartott beszámolót a helyi képviselő-testületnek nemrégiben Kovács Lászlóné alezredes, őrsparancsnok: a tavaly januártól novemberig tartó időszakot vette alapul. A község rendészeti ellenőrzését, a közbiztonság fenntartását két körzeti megbízott látja el, a rendőrőrs technikai ellátottsága jó.

Hat könnyű testi sértés, három emberi méltóság elleni bűncselekmény, öt kábítószerrel való visszaélés, tizenkét garázdaság és kilenc közbizalom elleni bűncselekmény történt a vizsgált időszakban Hegyeshalomban: összesen 69 bűncselekményt regisztráltak, ami minimális mértékű csökkenő tendenciát mutat.

A könnyű testi sértés bűncselekmények számának emelkedésénél a legtöbb esetben a felek közötti veszekedés fajul bántalmazássá. A nézeteltérések tisztázását követően gyakran a sértett visszavonja a magánindítványát és nem kéri a bántalmazó felelősségre vonását.

Hegyeshalom közigazgatási területén a vizsgált időszakban 3 súlyos, és 30 sérülés nélküli közúti közlekedési baleset történt. A szabálytalan kanyarodás, relatív gyorshajtás, elsőbbségi jog meg nem adása, követési távolság be nem tartása miatt történt balesetek száma jelentősen emelkedett.

Közrend elleni bűncselekmények között egyről ötre emelkedett a kábítószerrel (termesztés, tartás, előállítás) visszaélés száma. Két esetben a vonaton utazó és a hegyeshalmi állomáson leszálló szír és budapesti lakosok esetében indult meg a büntetőeljárás kábítószer birtoklás miatt. Három esetben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal repülőtéri Igazgatósága tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, mert hegyeshalmi lakosok címére Hollandiából érkezett csomagok közül - szolgálati kutyás ellenőrzésen - különböző mennyiségű fehér por került elő.

A vagyon elleni bűncselekmények száma az előző év hasonló időszakához képest 28-ról 19-re csökkent. A kiépített kamerarendszer az „utazó bűnözőket” is elriasztja, felvételei nagy segítséget nyújtanak a bizonyításnál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?