Vonzó az olcsó hazai termőföld

Pozsony |

<p>A külföldi befektetők hivatalosan csak a jövő év elejétől vásárolhatnak Szlovákiában termőföldet, ennek ellenére, látván a külhoni tulajdonosokat, sok helyütt már most aggódnak a gazdák. Felvetődik a honi mezőgazdasági termelőkben: meddig lehetnek még alkalmazottak az agrárágazatban?</p>

Pontosan nem tudható, mekkora is az a mezőgazdasági földterület, amely már most a külhoni tulajdonosok kezében van. Az elsősorban dán, holland és olasz gazdák a legnagyobb érdeklődők, de kínai üzletemberek is várnak a szlovákiai termőterületekre, illetve néhány helyütt már ők is tulajdonosok. Peter Hajnala, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium szóvivője szerint a tárca arra törekszik, hogy a legjobb minőségű hazai földek az agrártermelést szolgálják, ne pedig azt, hogy például építkezési célokat valósítsanak meg rajtuk. A szóvivő lapunknak már korábban megerősítette, hogy hazai jogi személyek mintegy 30 ezer hektárnyi mezőgazdasági földterületet vásároltak meg a saját nevükben, minden bizonnyal spekulatív céllal. Nálunk olcsó a földStanislav Nemec, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara (SPPK) szóvivője leszögezte, a külföldi érdeklődők számára kimondottan jó hely Szlovákia, hiszen az itteni, jó minőségű földterületek a környező országok ilyen jellegű földterületeihez viszonyítva kedvezőbb áron vásárolhatók meg. Szlovákiai átlagot említve Nemec rámutatott, hogy hektáronként 36 euróra rúg a vételár, bár némely régiókban eléri a 150 eurót is. Az SPPK feltételezései szerint akár 15–20 ezer hektárnyi mezőgazdasági földterület is már külföldi kezekben van, ami a honi területnek körülbelül az egy százaléka. A spekulatív célokkal felvásárlók lépése módfelett egyszerű. Egyrészt honi jogi személyek által jutnak hozzá kedvezményes áron akár a legkiválóbb minőségű földekhez, majd a már tulajdonukban lévő területeket bérbe adják. Másrészt pedig jogi személyként bejegyeztetik magukat Szlovákiában, és akkor újfent megtehetik a szükséges intézkedéseket és lépéseket a termőföld megvásárlása irányában. Az államnak egyértelműen jobban kellene vigyáznia jó minőségű mezőgazdasági földjeire, s szigorítania az eladás feltételeit, nyomatékosította Nemec. Vannak kiskapukA szlovákiai mezőgazdasági üzemek vezetőit és a magángazdákat az utóbbi napokban az a kérdés is komolyan foglalkoztatja, hogy 2014. január 1-jétől drágábban bérelhetnek földterületeket. „A Szlovák Földalap közeledni próbál az ingatlanok bérbeadásának piaci áraihoz, s ettől a lépéstől azt várja, hogy hozzásegít a közpénzek konszolidációjához” – mondta lapunknak Ľudovít Kavjak, a földalap szóvivője. Arra a kérdésünkre, hogy nem riasztja-e vissza a bérbeadási díj emelése a hazai termelőket a gazdálkodástól, a szóvivő nemleges választ adott. „A külföldi befektetőket egyelőre nem érinti ez a kérdés, ugyanis a földalaptól csakis szlovákiai állampolgár vagy cég igényelheti a mezőgazdasági földterület bérbe vételét” – húzta alá Kavjak. S hogy az érvényben lévő jogszabályok megkerülésére mindig akadnak kiskapuk, arról a legutóbb talán a Szakolcai járáshoz tartozó Péterlakon (Petrova Ves) beszéltek a legtöbbet. A Hospodárske noviny értesülései szerint az ottani mezőgazdasági üzem ugyanis nemrégiben még 3 100 hektárnyi területen gazdálkodott. Miloš Beťko elnök szerint anyagiak hiányában nem tudták megvenni a földterületeket, így aztán az osztrák befektetők már 700 hektárnyi területhez jutottak hozzá, amelyet a hazaiak most kénytelenek bérelni, ami egyben elbocsátásokat is jelentett.Susla Béla
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?