Veszélyesen hosszúra nyúló fizetési határidők

Pozsony.

Pozsony. A szlovákiai cégek a gazdasági helyzet javulásá-nak köszönhetően ugyan ke-vesebbet késnek a számlák kifizetésével, az egyes ágaza-tok között azonban látványos különbségek vannak.

Szlovákiában jelenleg a cégeknek átlagosan 66 napot kell várniuk, míg az üzlettársaik kifizetik a nekik kiállított számlát – derül ki az Euler Hermes hitelbiztosító legfrissebb, 36 ország 25 ezer cégvezetőjének a megkérdezésén alapuló elemzéséből. Az egyes ágazatok között azonban hatalmas különbségek vannak. Néhánynál a fizetési határidő eléri a három hónapot is, vannak azonban olyanok, amelyeknél ez egy hónapnál is rövidebb. A legrosszabb helyzetről az elektrotechnikai ágazatban vállalkozók számoltak be, ahol a 91 nap körüli, vagy az ezt meghaladó határidő a jellemző, de a gépipari és építőipari cégek is átlagosan csaknem 90 napot várnak az általuk kiállított számlák megtérítésére. Nem sokkal jobb a helyzet a gyógyszer- és a vegyiparban sem. „A leghosszabb fizetési határidőkkel azokban az ágazatokban találkozhatunk, amelyekben hosszabb a gyártási folyamat, míg a legjobb helyzetet azokban regisztráljuk, amelyek közelebb vannak a fogyasztókhoz” – mondta Peter Mucina, az Euler Hermes szlovákiai leánycégének a vezetője. Ezt figyelembe véve nem csoda, hogy

a kiskereskedelemben a fizetési határidő csupán 28, az étkeztetésben pedig 46 napos.

A cégek a hosszú fizetési határidőkkel különbözőképpen próbálnak megbirkózni. Mucina szerint egyre több társaság köt erre biztosítást is. Jelentős részüknek azonban gondot okoz, ha nem jutnak hozzá időben a pénzükhöz, sokan ugyanis emiatt válnak fizetésképtelenné. A végeredmény: újabb csődök és elbocsátások. Ha a cégek szeretnék behajtani a követeléseiket, a szakemberek szerint érdemes időben megegyezniük a partnereikkel. A peren kívüli egyezségek során a cégek a követeléseiknek ugyanis több mint az 50 százalékát képesek behajtani. Ha azonban az adós cég ellen csődeljárás indul, a behajtott követelések aránya már 10 százalék alatt mozog. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?