Végveszélyben a buszközlekedés

Pozsony. A jövő év februárjától minden harmadik buszsofőr az utcán találhatja magát, a buszok pedig naponta a november 15-i sztrájk során demonstrált menetrend szerint fognak járni, ha az Autóbusz-közlekedési Szervezet (ZAD) képviselőinek nem sikerül megegyeznie az állammal az ágazat reformjáról.

A fenti fenyegetéseket George Trabelssie, a ZAD közlekedési reformmal megbízott képviselője fogalmazta meg, miután tegnap nem sikerült megegyezniük Pavol Prokopovič közlekedési miniszterrel az ágazatnak nyújtott támogatásokról. Prokopovič szerint ugyanis a busztársaságok által a diákok és nyugdíjasok számára jutatott kedvezmények, valamint a közérdekben végzett közlekedés miatt felhalmozott veszteségeik már nem a minisztérium hatáskörébe tartoznak. A megyék erre külön pénzösszeget kapnak az államtól, épp ezért a busztársaságoknak a megyéket kellene felszólítaniuk arra, hogy a támogatásokat tárgyalják meg a pénzügyminisztériummal. Az Autóbusz-közlekedési Szervezetbe tömörült társaságok 10,5 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak. Gépparkjuk 4846 autóbuszból áll, amivel a hazai közlekedési piac 80 százalékát uralják. Ha a fenyegetésüket valóra váltanák, 3 ezer ember vesztené el a munkáját, a hazai közúti közlekedés pedig egyik napról a másikra összeomolna. Tegnap a közlekedési tárca a ZAD képviselőinek csak egy javaslatával értett egyet. A minisztérium szerint is jobban oda kellene figyelni arra, kinek nyújtanak támogatást a közlekedésre. Az eddigi általános támogatások helyett a minisztérium is a célzott, vagyis egyénileg elbírált támogatások mellett teszi le a voksát. „A busztársaságok fel tudják mérni, hogy mely járatokon vették igénybe a kedvezményeket, ami alapján azután a szociális tárca ki tudná számítani a támogatások mértékét” – nyilatkozta Ján Vrba, a ZAD elnöke. A ZAD ugyanakkor nem ért egyet a piaci árak bevezetésével, ami szerintük is elviselhetetlen terhet jelentene a lakosságnak.

A közlekedési minisztérium december 15-ig összehív egy érdekegyeztető bizottságot, amelyben a közlekedési szakértők mellett a közlekedési és szociális tárcák, a megyék és a ZAD is képviselteti magát. Ez utóbbinak kellene megtennie a javaslatát az ágazat reformjára. A ZAD nem zárja ki azonban azt sem, hogy jövőre tovább emelik az áraikat. Hogy további forrásokhoz jussanak, szeretnének megegyezni a Szlovák Postával is. A Szlovák Autóbusz-közlekedési Vállalat 2850 községbe jut el az autóbuszaival. Ha a posta helyett buszokkal szállítanák a leveleket és csomagokat, ez jelentős megtakarítást jelenthetne az állami vállalatként működő postának. Trabelssie szerint ha csak minden buszra 100 korona jutna a posta kihordásával, akkor naponta milliókat takaríthatna meg az állam. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?