Változóban a lakástakarékosság

Pozsony |

<p>A lakás-takarékpénztárak ügyfelei jövőre ugyan kedvezőtlenebb feltételek mellett juthatnak hozzá az állami prémiumhoz, a lakástakarékok azonban még így is az egyik legvonzóbb befektetési formának számítanak majd. Mire kellene odafigyelnie az ügyfeleknek ahhoz, hogy a lakástakarékokban lévő pénzük a lehető legnagyobb hozamot biztosítsa?</p>

A lakás-takarékpénztárak egyik legnagyobb vonzerejét az ezekben elhelyezett megtakarításokra folyósított állami támogatás jelenti. A Wüstenrotnál például tavaly az állami prémium teljes összegéhez csaknem az ügyfelek fele jutott hozzá. A rossz hír, hogy jövőre nagyobb összeget kell majd elhelyezniük a számlájukon ahhoz, hogy a teljes támogatáshoz hozzájussanak. Idén az éves prémium a megtakarított összeg 11,5 százalékát teszi ki, legfeljebb azonban 66,39 eurót, vagyis ahhoz, hogy az ügyfél hozzájusson a maximális támogatáshoz, 577,30 eurót kell elhelyeznie a számláján. Jövőre azonban változik a helyzet. A pénzügyminisztérium által tárcaközi egyeztetésre bocsátott javaslat szerint az állami prémium a megtakarított összeg csupán 8,5 százaléka lesz, miközben a 66,39 eurós felső határ nem változik. Emiatt ahhoz, hogy az ügyfél a maximális támogatáshoz hozzájusson, már 781,06 eurót kell megtakarítania, vagyis csaknem 204 euróval többet, mint idén. Havonta így 17 euróval többet kell majd elhelyeznie a számláján. Akik arra számítanak, hogy a nagyobb megtakarításukat elosztva, több számlát is nyitnak, így jutva nagyobb támogatáshoz, azoknak csalódniuk kell. Az állami prémiumot ugyanis szigorúan személyre szólóan nyújtják, egy személy így legfeljebb csak a már említett 66,39 eurós támogatáshoz juthat hozzá. Az ügyfelek ugyan több szerződést is köthetnek a lakástakarékokkal, azonban ezek közül csak egyre folyósítják a prémiumot. Hogy melyikre, azt már az ügyfél határozhatja meg. Maximális hozamHogy a prémiumhoz szükséges összeget az ügyfélnek mikor éri meg elhelyezni a számlán, az az ügyfél lehetőségeitől függ. A lakástakarékok a náluk elhelyezett összegre évi 2 százalékos kamatot kínálnak, ha az ügyfél ezt megfelelő kamatnak tartja, akkor már az év elején érdemes elhelyeznie a számláján a maximális prémiumhoz szükséges összeget, hiszen így a betét az éves kamattal gyarapodik. Ha a pénzét máshol nagyobb hozammal képes gyarapítani, az említett összeget elég befizetnie az év végén is, hiszen így is hozzájuthat a teljes prémiumhoz. Akik kizárólag a prémium végett takarékoskodnak, azoknak nem éri meg több pénzt elhelyezni a számlájukon, mint amennyire ehhez szükségük van, hiszen ezzel csökkenne a megtérülés nagysága. Azoknak azonban, akik hitelhez szeretnének jutni, érdemes a lehető legtöbb pénzt elhelyezni a számlán, hiszen az igényelhető hitel nagysága függ a megtakarításoktól. Az ügyfelek betétei a lakás-takarékpénztáraknál is 100 ezer euróig védettek, vagyis abban az esetben, ha csődbe menne az adott lakástakarék, a betétvédelmi alap legfeljebb ekkora összeget fizet vissza az ügyfeleknek. Hitel vagy áthidaló kölcsön?A lakás-takarékpénztáraktól hitelt igénylők körében gyakori kérdésnek számít, hogy érdemes-e áthidaló hitelt felvenni, vagy inkább várják ki, míg teljesítik a hitelnyújtáshoz szükséges feltételeket. Ezzel kapcsolatban a piaci elemzők is megegyeznek abban, hogy a hitel kedvezőbb, hiszen ennél alacsonyabbak a kamatok. Akinek azonban gyorsan pénzre van szüksége, és emiatt kénytelen áthidaló hitelt felvenni, annak érdemes felvennie a kapcsolatot egy pénzügyi tanácsadóval, aki felméri, hogy az ilyen hitelforma az adott ügyfél számára milyen mértékben éri meg. (mi) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?