Változnak a magyar mobilszámok

Budapest |

<p>Szombattól már csak a 11 számjegyű mobilhívások lesznek eredményesek a mobiltelefon-szolgáltatók hálózatán belüli hívásoknál, illetve a hálózaton belüli sms, mms küldésnél, vagy akár videotelefonáláskor is.</p>

A telefonokban korábban még hét jeggyel elmentett számokat minden előfizetőnek a saját szolgáltatója előhívója alapján a +3620, a +3630 és a +3670 számokkal kell kiegészítenie.

A hét számjeggyel indított hívások ugyanis sikertelenek lesznek, amire hangbemondással is figyelmeztetnek a szolgáltatók.

Nem érnek célba a hét számjeggyel küldött sms-ek és mms-ek sem, s ezekért szintén nem számláznak majd a szolgáltatók.

A telefonszámok az átállást követően nem változnak meg, az átállás nem érinti a mobil hálózatból vezetékesbe, vagy vezetékesből mobilba irányuló hívásokat és a rövidszámok, például a segélykérő 112-es szám hívását sem.

Szakértők azt is javasolják, hogy a cégek és vállalkozások, illetve a magánszemélyek is ellenőrizzék a SIM kártyával működő riasztók - legyen az akár autóba szerelt, vagy lakásban, irodában lévő -, liftek és egyéb berendezések, például a távvezérelhető kazánok tárcsázási beállítását, hogy azok január 16-tól is zavartalanul üzemeljenek.

Célszerű ellenőrizni az esetleges számítógépes szoftverek beállításait is ott, ahol tárcsázáshoz vagy üzenetküldéshez hívószám van rögzítve.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége arra is felhívta a figyelmet, hogy az új formátum feltétlenül szükséges az sms-ben történő parkolási jegy váltásához, illetve az úthasználati jogosultság - autópálya e-matrica - vásárláshoz is, hiszen a 7 számjeggyel elküldött üzenet sikertelen lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?