Újabb tízezres elbocsátás a General Motorsnál

New York |

<p>Újabb tízezer embert küld el - ezúttal az irodai állományból - a súlyos válsággal küzdő amerikai General Motors autógyárcsoport. A nem órabéres állományt még idén 63 ezerre tervezik csökkenteni 73 ezerről.</p>

A most bejelentett tízezer fős elbocsátás 3400 amerikait érint, a várható európai leépítésekről a GM még nem közölt adatot.
    A GM túlélése az amerikai állami segélyezéstől függ, egy héten belül a cégnek ismertetnie kell túlélési tervét a kormányzattal. Ennek az is része lesz, hogy a vezetők éves fizetését idén 10 százalékkal, a többi nem órabéres alkalmazott éves illetményét 3-7 százalék között csökkentik az Egyesült Államokban a csoportnál.
    Az elmúlt években a cég már több tízezer állást szüntetett meg, főként a termelésben.
    A GM a tavalyi év végén világszerte mintegy 250 ezer dolgozót foglalkoztatott, ebből 55 ezret Európában, de a folytatódó leépítések ezt a számot folyamatosan csökkentik.
    A General Motors európai eladásai 6,5 százalékkal estek tavaly, 2,04 millióra - csupán decemberben 14 százalékos volt a csökkenés -, és ezzel a társaság piaci részesedése 9,3 százalékra mérséklődött 9,4 százalékról. Egyedül a csoporthoz tartozó Chevrolet márka eladása nőtt, 10,7 százalékkal. A csoporthoz tartozó német Opel és a brit Vauxhall értékesítése 10,5 százalékkal, a svéd Saabé 22 százalékkal esett vissza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?