Töretlenül dráguló élelmiszerek

Pozsony |

<p>A kormány gazdasági megszorításait mára múlt év utolsó napjaiban is megérezhettük. A statisztikai hivatal szerint decemberben az alapvető élelmiszerek árai 6,2%-kal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz képest.</p>

Az árak megugrásához azonban hozzájárult a világpiaci árak rohamos növekedése is.
„A statisztikai hivatal januárra vonatkozó kimutatásai a jövő hónap elején látnak napvilágot. Az alapvető élelmiszerek az alkoholmentes italok áraival együttesen a teljes inflációnak mintegy az ötödét alkotják. Az idei év első hónapjában számítani lehetett az áremelkedésre, de az infláció nem csak az általános forgalmi adó 19-ről 20%-ra történő emelésének a következménye“ - mondta lapunknak Eva Sadovská, a Postabank elemzője. A szlovákiai árak megugrásához érezhető mértékben járult hozzá a világpiaci árak rohamos növekedése is. Például a kőolaj világpiaci ára több mint 27%-kal volt magasabb 2011 januárjának első tíz napja során, mint fél évvel korábban. Nem hallgatható el az a tényező sem, hogy az elmúlt év utolsó hónapjában viszonylag bőven akadt akciós termék. „A további áremelkedéseket a fogyasztók akadályozhatják meg, hiszen a magas munkanélküliség miatt takarékoskodniuk kell, így kevesebbet tudnak vásárolni. A kereskedők a negatív üzenet hatására kénytelenek lesznek visszafogni az árakat“ - vélekedik Sadovská. Elmondása szerint éves átlagban mintegy 3,2 százalékos inflációval lehet számolni, de lehetnek hónapok, amikor az árak 7%-kal is megugorhatnak a korábbi időszakhoz képest. „Szerintem nem a magasabb áfa lesz a fő tényező, sokkal inkább a világpiaci árak alakulása befolyásolja majd a szlovákiai termékek árait“ - vallja Sadovská.
A mezőgazdasági termékek az előző évhez képest drágultak, mivel az agrárágazat rossz évet tud maga mögött. „Már tavaly novemberben vészesek voltak a mutatók, éves vonatkozásban ugyanis 37,5%-kal drágultak az agrártermékek. Ebből az átlagból a növényi eredetű termékek 68,3%-kal kerültek többe, mint egy évvel korábban, míg az állattenyésztés termékei 5,3%-kal drágultak“ - nyilatkozta lapunknak Zdenko Štefanides, az Általános Hitelbank (VÚB) elemzője. Szerinte az agrártermékek árainak emelkedésével fokozatosan nőnek a kiskereskedelmi árak is. „Ezzel szemben az őstermelők munkáját nem becsülik meg kellőképp a felvásárlási árak növelésével“ - hangsúlyozta Štefanides.

Figyelemre méltó tény, hogy a gyenge tavalyi termés miatt komolyabban emelkednek a feldolgozatlan mezőgazdasági termékek, vagyis a zöldség- és gyümölcsfélék árai. Ez utóbbiak drágulását fokozatosan követi az állattenyésztés termékeinek az áremelkedése is, idővel pedig a feldolgozott készítmények lehetnek még drágábbak. Ľubomír Koršňák, az Unicredit Bank elemzője szerint a feldolgozott termékek árai nem emelkednek majd olyan mértékben, mint a zöldségféléké, amelyek évközi viszonylatban több mint 30 százalékkal drágultak. A kisebb boltokban ugyanis már nem csökkenthetik az eladók nagyobb mértékben a haszonrést, hiszen jelenleg is viszonylag alacsonyakkal dolgoznak. A haszonréssel főként a nagy üzletláncok manipulálhatnak. „Számításaim szerint idén az élelmiszerek mintegy 5 százalékkal drágulnak“ - vallja Koršňák.
Susla Béla

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?