Szilveszteri pénzátutalás

Pozsony |

<p>Akiknek még idén be kell fizetniük a biztosításukat, megtéríteniük egy fontos számlájukat, azoknak ezt nem szabadna az utolsó pillanatra hagyniuk. A szilveszteri és újévi szabadnapok miatt a banki átutalások is késhetnek.</p>

Ha azt szeretnénk, hogy a pénz még idén megjelenjen egy másik bankban nyitott számlán, az átutalási megbízásra már ma sort kellene kerítenünk, a saját bankon belüli átutalások esetében ezzel még holnapig várhatunk. A pénzintézeteik többsége december 31-én délig fogadja és dolgozza fel az átutalási megbízásokat. Holnap délig tart nyitva a bankfiókok többsége is, január elsején pedig mind zárva lesznek.

Nem érdemes halogatni

„Az ügyfeleink december 31-én délig 291 bankfiókunkon keresztül és elektronikus úton is megadhatják az átutalásaikat. Ha erre szilveszter napján kerítenek sort, a Szlovák Takarékpénztárban nyitott számlára még aznap megérkezik a pénz, más bankban nyitott számlára azonban csak január 4-én” – nyilatkozta Marta Cesnaková, a Szlovák Takarékpénztár szóvivője, aki szerint a pénzintézetüknél január elsején elektronikus módon sem lehet majd átutalni pénzt.

Hasonló a helyzet a többi szlovákiai pénzintézetnél is. „Akik külföldre szeretnének pénzt átutalni úgy, hogy ez még idén megjelenjen az adott számlán, azok már elkéstek. A bankok többségénél ugyanis erre legkésőbb tegnap volt lehetőség” – nyilatkozta Zuzana Eliášová, a ČSOB szóvivője.

Expressz szolgáltatás

Akkor sincs azonban minden veszve, ha más szlovákiai bank számlájára szeretnénk még idén pénzt átutalni, és ma erről megfeledkeztünk. „Ilyen esetben az ügyfelek igénybe vehetik a bankok expressz átutalási szolgáltatásait. Mi ezt december 31-én délig tesszük lehetővé” – nyilatkozta Zuzana Povodová, a Tatra banka szóvivője, hozzátéve azonban, hogy ezért külön díjat kérnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?