Superb, a csúcsmodell

Bár a Škoda Superb első példányai már tavaly decemberben gazdára találtak, az autó igazi hazai bemutatására csak néhány nappal ezelőtt került sor. A háromnapos akciót a csúcsmodell rangjához illő környezetben, egy Pozsonyhoz közeli kastélyban rendezték meg, fényes külsőségek között.

A Škoda Superb szlovákiai bemutatásakor nemcsak az autókban gyönyörködhettünk... A szerző felvételeBár a Škoda Superb első példányai már tavaly decemberben gazdára találtak, az autó igazi hazai bemutatására csak néhány nappal ezelőtt került sor. A háromnapos akciót a csúcsmodell rangjához illő környezetben, egy Pozsonyhoz közeli kastélyban rendezték meg, fényes külsőségek között. A szebbnél szebb lányokon kívül megtekinthettük például a kocsi névadóját is, amely 1934 és 1949 között volt a cseh márka zászlóshajója. Ami pedig a XXI. századbeli utódot illeti, a középkategória legfelső szegmensében helyezkedik el, de némely tulajdonságaival a felsőbb osztályba is át-átkacsint. Három komfortfokozatban (Classic, Comfort, Elegance), három váltóval (öt- vagy hatfokozatú kézi, ötfokozatú automata) és ötféle motorral kapható, összesen 15 változatban. A motorok: 2.0 (85 kW/115 LE) – 1.8 T (110 kW/150 LE) – 2.8 V6 (142 kW/193 LE) – 1.9 TDI (96 kW/130 LE) és 2.5 V6 TDI (114 kW/155 LE). A szereltségből már alapfokon sem hiányzik a fékasszisztenssel, kipörgésgátlóval vagy menetstabilizátorral kiegészített ABS, a két-két elülső és oldallégzsák vagy a klímaberendezés. A Škoda Superb legolcsóbb típusa, a kétliteres benzinmotorral felszerelt Classic már 799 900 koronáért megvásárolható; az árlista csúcsán álló 2.5 V6 TDI Elegance 1 439 900 koronába kerül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?