Sötét jövőt jósol az idei világgazdasági fórum

Davos |

Kedden kezdődik a svájci Alpokban a Világgazdasági Fórum (WEF), a kormányfők, oligarchák és vállalatvezetők davosi éves találkozója, amelynek az előzetesen közzétett idei kockázatjelentése sötét képet fest a világ helyzetéről.

Idén a 3 ezer résztvevő között 65 állam első embere is részt vesz a davosi találkozón, többek között Németországból, Ausztriából, Lengyelországból és Szlovákiából. Az idei fórumról hiányzik majd nem egy vezető politikus, mint Donald Trump amerikai és Emmanuel Macron francia elnök, valamint Theresa May brit miniszterelnök. Ott lesz viszont Angela Merkel német kancellár. Kínát csak alelnöke képviseli, és megjelenik Davosban Jair Bolsanaro, az új brazil elnök.

„Az éghajlatváltozás, a geopolitikai válságok, az internetes bűnözés és a világgazdasági feszültségek párhuzamosan növelik a kockázatokat. Egyidejűleg csökken a közös akarat, hogy küzdjünk e jelenségek ellen, és növekszik a megosztottság”

– mutat rá a WEF idei jelentése. A WEF szakértői idén először teszik az éghajlatváltozást a világot fenyegető három legnagyobb kockázat közé, ide sorolva az időjárási szélsőségeket, a természeti katasztrófákat és azt, hogy kudarcot vallanak a törekvések az üvegházgázok kibocsátásának csökkentésére. „A környezet helyzetét vizsgálva látható a legjobban, hogy katasztrófa felé tartunk” – olvashatjuk. A jelentés nyomatékosan együttműködésre hív fel, hiszen soha nem volt ekkora szükség globális összefogásra. Jennifer Morgan, a Greenpeace International ügyvezető igazgatója szerint a hangzatos szavak ellenére továbbra sem várható áttörés a klímapolitika szempontjából, „a davosi elit” szerinte ugyanis még mindig azt gondolja, hogy elegendő időnk maradt a globális felmelegedéssel kapcsolatos problémák megoldására.

Klaus Schwab, a WEF 80 éves alapítója és ügyvezető elnöke szerint a globális elitnek gondolnia kellene arra is, hogyan segítsen a globalizáció vesztesein, megelőzve a populizmus további terjedését. A WEF álláspontja szerint ugyanakkor nehezül a közös célok elérése, hiszen erősödnek az önző, nacionalista indulatok és a belőlük fakadó politikai és gazdasági konfliktusok.

„A gazdaságpolitika, amint azt az Egyesült Államok és Kína, illetve az USA és az EU közötti viszályok mutatják, napjainkban egyre inkább a stratégiai vetélkedés eszköze lett”

– írják.

A WEF felmérése azt mutatja, hogy a megkérdezett gazdasági szakértők 91 százaléka a világgazdaság fő szereplői közötti konfrontációkkal számol, míg 85 százalékuk élesebb politikai feszültségeket vár. Gyengülnek a társadalmakat összetartó szövedékek is, és növekvő szerepet játszik a gazdasági növekedés dinamikájának a lassulása. Ehhez járul hozzá az is, hogy egyre nehezebb előre látni a pénzpiacok alakulását, miközben növekszik az eladósodás: ez immár a globális bruttó termék 25 százalékát teszi ki – többet, mint a legutóbbi pénzügyi válság előtt. „Korunk a példátlan lehetőségek, a gyors technológiai haladás kora, de ugyanakkor sok ember számára ijesztő, mert a bizonytalanság világa is” – áll a WEF jelentésében. A jelentés szerkesztői figyelmeztetnek lehetséges sokkokra a jövőben. Így például lehetnek „időjárási háborúk”, amelyekben az egyik fél manipulálja az időjárást, hogy gyengítse ellenfelét, vagy azt hogy elzárják az élelmiszerellátást, egy nagyváros vízellátását. (TASR, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?