Lajčák a davosi Világgazdasági Fórumra utazik

Miroslav Lajčák
Pozsony |

Szlovákiát Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő és Miroslav Lajčák (Smer-SD-jelölt) külügyminiszter fogja képviselni a Világgazdasági Fórumon. A kormányfő január 24-én utazik Davosba, Lajčák pedig egy nappal korábban. A TASR-t a külügyi tárca és a Kormányhivatal sajtóosztályai tájékoztatták.

 

A 49. alkalommal megrendezésre kerülő ülésen Lajčák több téma vitáján is részt vesz. Ezek Európa további irányultságával, a globalizációval, és a nyugat-balkáni kapcsolatok fejlesztésével lesznek kapcsolatosak.

Lajčák több kétoldalú találkozót is tervez, például Julia Timosenkóval, Ukrajna államfőjelöltjével.

A Világgazdasági Fórumon minden évben részt vesznek a kormányok képviselői, a nemzetközi és civil szervezetek vezetői, a világ legjelentősebb társaságainak a vezetői, az egyetemek és a kulturális élet képviselői, de az újságírók és a fiatal generáció tagjai sem hiányoznak. Ebben az évben több mint 100 ország 3200 képviselője vesz részt a fórumon.

A Világgazdasági Fórum egy független nemzetközi szervezet, amely a köz- és magánszféra együttműködése érdekében jött létre. 1971-ben alapították Genfben. A fórumon a legfontosabb globális kérdésekkel foglalkoznak.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?