Pozsonyi lakás 19 évi átlagbérért

Pozsony |

<p>Ha a szlovák átlagbért keresve szeretnénk lakást vásárolni Pozsonyban, akkor az egész fizetésünket megtakarítva is tizenkilenc évet kell gürcölnünk, míg lakáshoz jutunk. A cseh fővárosban ugyanezért tizenöt évet, Berlinben három évet kell takarékoskodnunk. A régiós lakáspiacról a legutóbbi felmérést a RE/MAX és King Sturge társaságok végezték.</p>

Az elemzők arra figyelmeztetnek, hogy az egyes piacokat rendkívül nehéz összehasonlítani, hiszen a felmérések többnyire más-más lakásokat vesznek alapul. Emiatt a RE/MAX képviselői is elismerik, hogy az árak csak orientációs jellegűek.

Tágabban vett régiónkban miért épp Berlinben a legalacsonyabbak az árak? Nos, a King Sturge képviselői szerint ez azzal magyarázható, hogy a német főváros negyven éven keresztül két különböző érdekszférába tartozott. Kelet-Berlin ingatlanárai továbbra is elmaradnak a német főváros nyugati érdekszférához tartozó területeinek az áraitól, ráadásul a fő üzleti és ipari központnak továbbra is München, Frankfurt és Hamburg számítanak. Egészen más a helyzet a szlovák fővárosban. Pozsonyban már korábban is lakáshiány volt, miközben az elmúlt időszak gazdasági fellendülésének köszönhetően egyre nagyobb az érdeklődés a lakások iránt.

A King Sturge pozsonyi képviselője, Janka Polyaková szerint a hazai és külföldi kereslet növekedésének és a kedvező jelzáloghiteleknek köszönhetően az ingatlanárak az elmúlt egy évben 24 százalékkal nőttek. Ez a környező országokhoz képest a legnagyobb áremelkedésnek számít. Pozsonyban így egy átlagos lakás ára eléri a 3,6 millió koronát. A 20 443 koronás (678,6 euró) szlovákiai átlagfizetést keresőknek emiatt 228 hónapon keresztül minden fillért félre kellene tenniük ahhoz, hogy lakást vehessenek a szlovák fővárosban. Ez a leghosszabb időszaknak számít az Európai Unióban, miközben az elemzők szerint egy egyszerű szlovák család mindezt csak akkor engedheti meg magának, ha egy életre eladósodik. Ugyanakkor, ha már van lakásunk Pozsonyban, és szeretnénk rajta túladni, a szakemberek szerint megéri várni.

A King Sturge elemzője, Ondřej Novotný szerint a közeljövőben Pozsonyban további 10, a vidéki városokban pedig 15 százalékos áremelésre számíthatunk. Lengyelország szintén nagyon drága hely: Varsóban a négyzetméterenkénti lakásár még a pozsonyit is meghaladja, viszont a fizetések is magasabbak, így összességében rövidebb ideig kell takarékoskodni. A lengyel nagyvárosokban az árszint alig tíz százalékkal marad el a varsóitól, napjainkban Krakkóban, Lodzban, Katowiczében is erőteljes árvágta érzékelhető. A visegrádi régióban viszonylagosan Budapest lakásárai a legalacsobnyabbak. (mfd, m,mi)

A teljes cikk nyomtatott kiadásunkban olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?