Pénzinjekció az exportőröknek

Pozsony. Az Európai Unió exporttámogatási programjára szánt hárommillió euró az eredeti elképzelésekhez képest két hónappal korábban elfogyott. A támogatást elosztó SARIO ügynökség így már a júliusban beadott kérvényeket sem tudja kielégíteni.

A hatalmas érdeklődés senkit sem lepett meg, hiszen olyan területről van szó, ahol Szlovákia ugyancsak lemarad – termékeink elhelyezéséről a külföldi piacokon. Vállalkozóink kivitelének támogatását az állam is helyesli, hiszen behozatalunk még mindig jóval meghaladja a kivitelt, ami évről évre magasabb külkereskedelmi hiánnyal jár. Külkereskedelmi mérlegünk hiánya így például tavaly csaknem 150 százalékos növekedést követően elérte a 102,7 milliárd koronát, és jelentős javulásra nem számíthatunk idén sem. Az év első 7 hónapjában az export értéke 366,1 milliárd, a behozatal pedig 415 milliárd koronát tett ki, vagyis a külkereskedelmi deficitünk az említett időszakban 48,9 milliárd korona volt. Szlovákia legfontosabb külpiaca ugyanakkor az Európai Unió, ahol az exportunk 61%-a talál vevőre.

Ennek ellenére épp az Európai Unió nyújtott segítséget Phare programján keresztül a szlovák cégeknek exportjuk támogatásához. A kérvényezők elsősorban magáncégek lehettek, de olyan állami vállalatok is jelentkezhettek, amelyek már keresik a külföldi befektetőt. A támogatást a kiadások 75 százalékára vehetik igénybe a cégek, miközben az összege nem lehet alacsonyabb 5 ezer eurónál, és nem haladhatja meg az 50 ezer eurót. A támogatást azonban csak a kérvényben szereplő összes munka elvégzése után kapják meg, vagyis a már kifizetett számlákat állják. A kérvényeket a cégek csoportosan is beadhatták, ha a tevékenységi körük megegyezett. Ez esetben azonban ezt olyan ügynökség vagy kamara adja be, amely vállalkozásfejlesztéssel foglalkozik. A csoportos kérvények esetén a kiadások legfeljebb 80 százalékát támogatják, miközben a támogatás 30 ezer és 300 ezer euró között mozoghat. Az érdeklődők a SARIO ügynökség honlapján vagy az ügynökség pozsonyi (Martinčekova 17.) központjában szerezhetnek bővebb információkat a projektumról.

Eamonn O’Reilly, a támogatásban segédkező TDI Group képviselője szerint idén az egyéni kérvényezők 3,4 millió euróra nyújtottak be igényt, a számukra megadott támogatás azonban csak 1,4 millió euró volt. A csoportos kérvényezők 3,1 millió eurós igényéből 1,4 milliónyit tudtak kielégíteni. A 247 egyéni kérvényező esetében a legtöbb pénz a Pozsonyi és Nyitrai kerületekbe irányult. A 11 csoportos kérvény esetében a pénz több mint fele Pozsonynak jutott, ám ez a SARIO szerint csak annak köszönhető, hogy a fővárosban találhatók azok a szervezetek, amelyek összefogják a cégeket. A SARIO képviselői szerint az idei mintegy 120-130 millió koronának megfelelő uniós támogatást követően jövőre ennél valamivel magasabb, hozzávetőleg 140-150 milliós támogatásra számíthatnak az exportőrök. Ezt azonban már a szlovák adófizetők pénztárcájából vennék ki. Ján Ježo, a gazdasági tárca integrációs szekciójának képviselője szerint ugyanakkor ennél sokkal magasabb, mintegy 500-600 millió koronás támogatás lenne az optimális.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?