Pozsony. A csaknem egy évtizede működő Slovak Gold Alapítvány, amely eddig csak a minőségi termékeket díjazta, a jövőben szeretné a boltokban árult selejtes árukra is ráirányítani a fogyasztók figyelmét. Mindezt a fogyasztók és a hazai gyártók védelme érdekében tennénk – jelentette ki Jozef Sitko, az alapítvány elnöke.
Pellengérre kerül a pocsék áru
Pozsony. A csaknem egy évtizede működő Slovak Gold Alapítvány, amely eddig csak a minőségi termékeket díjazta, a jövőben szeretné a boltokban árult selejtes árukra is ráirányítani a fogyasztók figyelmét. Mindezt a fogyasztók és a hazai gyártók védelme érdekében tennénk – jelentette ki Jozef Sitko, az alapítvány elnöke. Hangoztatta: nem akarnak konkurálni a fogyasztóvédelmi szervekkel, csupán rámutatni arra, hogy a boltokban, áruházláncokban is árulnak – időnként méregdrágán – kétes minőségű importcikkeket. Az alapítvány ötletét már több társadalmi szervezet is üdvözölte. A selejtes áruk fórumát azonban állami támogatás, pontosabban költségmegtérítés nélkül nem tudják beindítani. Jozef Sitko számításai szerint éves szinten mintegy 2 millió koronát kérnének a gazdasági, illetve földművelésügyi tárcától. Ez az összeg megközelítőleg 20 gyanús termék bevizsgálását tenné lehetővé. Ugyanakkor nem árulta el, hogy milyen jellegű termékekre szeretnének összpontosítani. Az alapítvány elnöke hangoztatta: tisztában vannak azzal, hogy a megtámadott cégek, importőrök jogi elégtételt próbálnak majd kérni, ezért egy jó nevű ügyvédi irodával is fel akarják venni a kapcsolatot, amely a vitás ügyekben az alapítványt képviselné. (gyor)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2008. 06.12.
GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK
2008. 06.12.
Országhatárokon átívelő Pozsony kisugárzása
2008. 06.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.