Önállóan nem vehetnének fel hitelt az euróövezeti államok

<p>Az önálló hitelfelvétel megtiltását irányozza elő az euróövezeti tagállamok számára négy uniós intézmény közös terve, amely a teljes körű költségvetési unió megteremtését célozza - írta vasárnap megjelent számában a Der Spiegel című német hetilap.</p>

A terv szerint a közös pénzt használó uniós tagországok kormányai szabadon rendelkezhetnének a költségvetési bevételek felett, de hitelt csak a közösség engedélyével és csak közös euróövezeti kötvények révén vehetnének fel.

Az az ország, amely a saját bevételénél több pénzt kíván elkölteni, köteles lenne jelezni ezt a szándékát az euróövezeti pénzügyminiszterek - jelenleg Eurócsoportnak nevezett - tanácsának, amely eldöntené, hogy indokolt-e a javaslat, majd kedvező elbírálás esetén a tagállamok által együttesen garantált kötvényt bocsátana ki a támogatott kezdeményezés finanszírozására.

Az egyes euróövezeti államok tartozása így a közösség adóssága lenne, vagyis a valutaunióból "adósközösség" alakulna. Az erre vonatkozó kezdeményezéseket az övezet legbefolyásosabb tagja, Németország eddig rendre elutasította. Ugyanakkor a javaslat csak a jövőbeni hitelekre vonatkozna, a múltban felhalmozott államadósságért továbbra is az egyes országok kezeskednének.

A koncepciót Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke, Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke és Jean-Claude Juncker, az Eurócsoport elnöke dolgozta ki a Der Spiegel szerint.

Az elképzelés alapján a pénzügyminiszteri csoportot nem valamelyik tag vezetné, hanem egy főállású, állandó elnök. A miniszteri csoport törvényhozási felügyeletét egy új testület látná el, amelybe valamennyi euróövezeti tagország parlamentje delegálna tagokat.

A pénzügyminiszteri csoport állandó elnökének tisztségéből hosszabb távon kialakulhat az Európai Unió pénzügyminiszterének intézménye - írta a Der Spiegel.

A négy uniós intézmény vezetőinek formálódó közös tervéről előzőleg a Welt am Sonntag is írt. A német lap szerint a terv közös pénzügy-, adó-, kül- és biztonságpolitikát irányoz elő. Tartalmazza továbbá azt, hogy bővíteni kell az EB ellenőrző jogosítványait a tagállami költségvetések felett, egységes bankfelügyeleti és betétbiztosítási rendszert kell kialakítani és német mintára át kell alakítani a szociális ellátórendszert és a munkaerőpiaci szabályozást. A reformokat a kétsebességes integráció elve alapján ütemeznék, vagyis az egyöntetűen támogatott elemeket valamennyi uniós tagországban egyszerre vezetnék be, azokat az elemeket pedig, amelyek körül vita van, kezdetben csak az euróövezetben.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?