Nyit a Ryanair új bázisa

Pozsony |

<p>A pozsonyi repülőtéren tegnap megnyitotta új bázisát a Ryanair. A fapados légitársaságnak egyelőre egy, augusztustól pedig két repülőgépe lesz Pozsonyban, amelyek reggelente innen indulnak, esténként pedig ide is térnek vissza.&nbsp;</p>

A jövőben azonban várhatóan növelik a repülők számát. „Számunkra ez rendkívül jelentős esemény, hiszen a SkyEurope légitársaság ideje óta egyetlen társaság sem használta bázisként a pozsonyi repteret“ – nyilatkozta Ivan Trhlík, a repülőtér vezérigazgatója. Szerinte az utasszám már az idei első negyedévben csaknem a harmadával nőtt az előző év azonos időszakához képest, és idén éves szinten 300-400 ezres növekedésre számítanak. Tavaly 1,355 millió utas vette igénybe a repülőteret. „Az új bázisnak köszönhetően az utazás is komfortosabbá válhat, a menetrendet ugyanis az utasok igényeinek megfelelően – reggeli elutazással, esti érkezéssel – állíthatják össze“ – nyilatkozta Veronika Ševčíková, a repülőtér szóvivője. A bázisnyitást követően az ír fapados légitársaság egy új mardidi és athéni járatot is elindít, amelyeken heti három alkalommal szállítja majd az utasokat. Ezzel 17-re bővíti – a pozsonyi indítású és érkezésű  – útvonalainak számát, heti 63 járattal számolva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?