Növelte termelését a szlovákiai KIA

Pozsony |

<p>Tíz százalékkal növelte a KIA autógyár a vágtapolcai (Teplička nad Váhom) üzemében legyártott gépkocsik számát 2012 első félévében az előző év hasonló időszakához képest - közölte a vállalat vezetése kedden.</p>

A KIA vágtapolcai üzemének gyártósorairól 2012 első félévében 149 ezer személygépkocsi gördült le.

A Kia Motors Slovakia jelezte: az első félévi rekordmennyiséggel reményeik szerint elérik azt a célt, hogy az év végéig 285 ezer gépkocsit gyártsanak le.

A dél-koreai márka az év első hat hónapjában növelte az itt készülő gépkocsi motorok számát is. Az első félévében 237 ezer motort gyártott le a szlovákiai KIA, 22 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az üzem a tavaly év végén 450 ezer darabra bővítette motorgyártó kapacitását. Ezt az idén teljes egészében szeretnék kihasználni.

A KIA Motors Slovakia a Kia Motors Corporation első európai üzeme, Szlovákia második legnagyobb gyártókapacitással rendelkező autógyára. A vágtapolcai gyár 2006 decemberében kezdte meg a gyártást, azóta 1,13 millió gépkocsi készült itt. A vállalat jelenleg 3900 alkalmazottat foglalkoztat.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?