Nem támogatjuk az adóemelést

Scheveningen/Pozsony. Az Európai Unió pénzügyminiszterei a hétvégén megegyeztek a társasági adó jövőbeni harmonizációjában, amivel Szlovákia egyelőre nem ért egyet. A miniszterek ugyanakkor elutasították a francia pénzügyminiszter, Nicolas Sarkozy radikális javaslatait.

Sarkozy javaslata szerint az unió új tagországai, ahol az adókulcsok alacsonyabbak az uniós átlagnál, nem kaphatnának támogatást a strukturális alapokból. Erre szerinte azért lenne szükség, hogy ne a régi tagországok finanszírozzák az új tagok régióit, miközben azok minimálisra csökkentik adóikat. A franciák javaslatát Németország is támogatná, Nagy-Britannia azonban már hagyományosan a magasabb adóterhek és az uniós adóharmonizáció ellen harcol.

Az angol pénzügyminiszterhez hasonló álláspontot képvisel a szlovák pénzügy vezetése is. Szlovákia egyelőre nem támogatja a társasági adó európai uniós harmonizációját – jelentette be a hétvégén Ivan Mikloš szlovák pénzügyminiszter. Mikloš szerint ugyanis a jelenlegi német és francia adórendszer rengeteg olyan kivételt tartalmaz, amely áttekinthetetlenné teszi az adózást. Szlovákia az adóharmonizációval csak akkor fogadhatná el a harmonizációt, ha az említett kivételeket felszámolna a többi európai állam is. Ha ugyanis Szlovákia a jelenlegi európai szintre emelné az adóit, ugyanakkor a nyugati államok fenntartanák a szövevényes kivételeiket, a cégek inkább náluk telepednének le. Az adóemelés Mikloš szerint visszalépés lenne, hiszen a jelenlegi szlovák adórendszer lényegesen hatékonyabb, mint a nyugat-európai. Szlovákia az egységes, 19%-os adójával idén a társasági adó révén a bruttó hazai össztermék 2,2%-át szedi be. Németországnak ugyan 38,3%-os társasági adója van, viszont a bruttó hazai összterméknek ezzel csak a 0,7-1,2%-át szedi be.

A szlovák példát mára több nyugat-európai ország is követni szeretné, beszállva a társaságiadó-csökkentési versenybe. Felismerték ugyanis, hogy hátrányosan érintették őket az új tagok alacsonyabb társasági adói. A várt válaszreakció nem maradt el, s több uniós országban a társasági adóterhek mérséklése mellett döntöttek. Annak ellenére, hogy az Európai Bizottság egy mindenkire kötelezően érvényes, a munkahipotézis szerint 20%-os minimális társasági adószintet javasolt a tagállamoknak. Egy ilyen határozat végleges elfogadására azonban még várni kell.

Franciaország egy százalékponttal, 2%-ra csökkentené egy társasági adófajtáját. Az így mintegy 350 millió eurót megtakarító vállalatok adóterhe 35,4%-ra mérséklődhet. Ennél sokkal radikálisabb lépés mellett kötelezte el magát a szomszédos Ausztria. A társasági adó mértéke 2005-ben, az idei 34%-ról 25%-ra csökken. A csökkentések ellenére a legkisebb társasági adó ĺrországban van. Ott a cégeknek 12,5%-os adót kell megfizetniük. Ennek révén a korábban elmaradott uniós tagállamból húsz év alatt az egyik leggyorsabban fejlődő ország vált. (mi, t, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?