Mindig legyünk határozottak

Akinek egyedül nem megy, az szakemberhez fordul, tréningen vesz részt, szakirodalmat olvas. Ausztriában két–három évente keresnek új állást. Nálunk ez még nem elterjedt, az Európai Unióban viszont igen, ráadásul januártól érvényes, hogy aki aktívan nem keres munkát, és erről kéthetente nem hoz igazolást a munkaügyi hivatalba, attól megvonják az anyagi támogatást. A munkakeresés időbe, energiába és útiköltségbe kerül, ezért nem árt úgy keresni, hogy találjunk is valamit. Nem elég a hirdetéseket böngészni, ha kérvényünkre válaszolnak, és megbeszélésre hívnak , tudni kell eladni magunkat. Összeállításunk Hunčík Péter kommunikációs szakember tanácsai alapján készült.

Mielőtt elmegyünk valahova, gondoljuk végig, valóban akarjuk-e az állást, vagy csak formálisan veszünk részt a meghallgatáson. Mivel más a motiváció, más az ember fellépése, ha valamit nagyon akar, előbb tisztázzuk: van-e elég motivációnk ahhoz, hogy az állást megszerezzük. Próbáljuk megválaszolni, nekünk miért fontos az állás.

Nem árt tudatosítani: nem ön az egyedüli pályázó, azaz versenyhelyzet alakul ki, nem lehetünk túl magabiztosak, nem jelenthetjük ki: elmegyek, úgyis engem választanak.

Sok múlik az első benyomáson, ami a munkaadóban több összetevő alapján alakul ki. Nem mindegy, hogyan kopogtatunk, hogyan lépünk a helyiségbe – a legjobb nem durván, de határozottan. Ne csoszogjunk! Az sem mindegy, hogyan köszönünk, milyen a kézfogásunk – hogy a kezünket mint döglött halat nyújtjuk vagy határozottan elfogadjuk a kézfogást. Fontos, hogy határozottan, érthetően be tudjunk mutatkozni, és ne csak az orrunk alatt nyöszörögjük el a nevünket. Nézzünk a partner szemébe, beszélgetés közben ne bámuljuk ki az ablakon, ne a falon lógó képeket nézegessük. Leülni csak akkor illik, miután hellyel kínáltak minket. Vannak protokollszabályok, érdemes utánanézni: mit illik és mit nem.

Fontos a megfelelő öltözék. A megbeszélés nem divatbemutató. Főleg a lányok hajlamosak „mindent bevetni“, eltúlozzák a sminket, túl rövid a szoknya, túl sok az ékszer. Nem minden álláskínáló egyforma, ami az egyiknél bejön, nem biztos, hogy a másikat is meggyőzi. A másik véglet sem jó: ne menjünk piszkos, rendetlen ruhában, lompos melegítőben, koszos cipőben, ápolatlan körmökkel, zsíros hajjal. Megjelenésünk legyen kiegyensúlyozott és ízléses. A nőknél ajánlott a kiskosztüm vagy szoknya blúzzal, a férfiaknál öltöny és nyakkendő. Érdemes figyelni a zokni színére: ha leülünk, ne rikítson a nadrág alól. Ha tisztán, illendően felöltözve jelenünk meg, azzal jelezzük: számunkra fontos, hogy az állást megkapjuk.

Legyen előkészítve egy rövid életrajz. Van, ahol írásban kérik, de ha nem, szóban általában rákérdeznek, ezért otthon erre is készüljünk fel! Életrajzunkban próbáljunk prioritásokat megjelölni: ne szülőföldünk leírásával kezdjük, hanem a meghirdetett állás szempontjából fontos dolgokat – iskolázottságot, munkahelyi tapasztalatokat – mondjuk el röviden, szabatosan. A munkaadó a legmegfelelőbb személyt keresi, naponta több jelentkezővel beszélhet, nem biztos, hogy a hosszú lére eresztett, ömlengős, jópofáskodó, poénkodó beszéd jó hatással lesz rá. Kerüljük a bizalmaskodást. Ha kiderül, hogy egy községből, egy utcából vagyunk, nem kell pletykálni a közös ismerősökről. Nem ajánlott az elején felfedni, ki mindenki tartozik az ismeretségi körünkbe, mert a munkaadó ezt úgy is értelmezheti, hogy a tudtára akarom adni, milyen fontos ember vagyok. A másik véglet sem jó: azaz ne üljünk összehúzva, megszeppenve, hanem legyünk határozottak, tömörek, és figyeljünk arra, amit a beszélgetőpartner mond. Gyakori hiba, hogy túl sok információval akarjuk elárasztani a másikat, és nem halljuk, ha közbekérdez. A munkaadó ebből arra is következtethet, hogy ez az ember csak önmagával foglalkozik, nem tud a kérdésekre válaszolni. Nem muszáj azonnal válaszolni, néhány másodpercig lehet gondolkodni.

Ha hellyel kínálnak minket, sohase üljünk kényelmesebben, mint a vendéglátónk. Ne terpeszkedjünk, a lábunkat ne rakjuk úgy keresztbe, hogy a bokát a térdre tesszük, a talp is látszódik, maffiafőnök módjára hátradőlök, széles gesztusokkal kísérem a mondandómat – mindez rossz benyomást kelt. Ha csak a szék szélére ülünk, az bizonytalanságot sugároz, ezért üljünk az egész székre, csak ne terpeszkedjünk!

Soha ne gyújtsunk rá, akkor sem, ha cigarettával kínálnak. A dohányzás manapság általában nem elfogadott dolog, és azzal, ha megkínálnak, esetleg tesztelhetnek minket, mennyire bírjuk ki cigaretta nélkül. Nem kell hazudni, bevallhatjuk, hogy rá szoktunk gyújtani, de most inkább nem. Ugyanígy alkoholt se fogadjunk el. Ha megkínálnak, legfeljebb ásványvizet, teát, kávét illik elfogadni.

Ne hagyjuk magunkat kiprovokálni! Újabban úgy is próbára teszik a jelentkezőket, hogy a munkával nem összefüggő dolgokról beszéltetik őket, miközben a munkaadó a fegyelmezettségünket tesztelheti. A munkatárgyaláson nincs helye a személyeskedésnek! Azt viszont próbáljuk megfogalmazni, miért éppen ott szeretnénk dolgozni, mi motivált bennünket, és miért jó a munkaadónak, ha minket alkalmaz. Azt kell elhitetni: velünk jól járnak. (sza)