Mellőzött napenergia

Pozsony |

<p>A Fico-kabinet a munkanélküliség növelésétől sem riad vissza annak érdekében, hogy a választások előtt csökkenthesse a lakossági villanyenergia árát &ndash; állítják az alternatív energiatermelők, akik az állami dotációk megvonása miatt tegnap a három nagy regionális áramszolgáltató pozsonyi, zsolnai és kassai központjai előtt tüntettek.</p>

Egy 2013-ban elfogadott jogszabály szerint az alternatív energiatermelőknek idén augusztus 15-ig kellett volna jelezniük az áramszolgáltatók felé, hogy jövőre is folytatják a tevékenységüket. Ha ezt elmulasztották, jövőre nem részesülhetnek állami dotációban. Az érintett energiatermelőket a napokban levélben tájékoztatták az energiaszolgáltatók. Veronika Galeková, a szlovák naperőművek szakmai szervezetének (SAPI) az igazgatója szerint alternatív energiatermelők százai mehetnek csődbe, ami miatt emberek ezrei veszíthetik el a munkájukat. Galeková szerint az említett adminisztratív kötelesség korábban csak formalitásnak számított, amit nem vettek komolyan. Hogy idén emiatt megvonják a dotációkat, annak a hátterében a szakmai szövetség szerint a kormány áll. A dotációkon megtakarított összegnek köszönhetően ugyanis csökkenthetik a lakossági energiaárakat, amit a Fico-kabinet már korábban megígért. „Az áramszolgáltatók teljes mértékben megszegik a törvényt” – panaszkodott Galeková, aki szerint az áramszolgáltatók szelektív módon határozták meg, hogy kinek az igazolását ismerik el, és kinek nem. Így például olyan igazolást sem ismertek el, amelyet két nappal a határidő lejárta előtt küldtek meg az áramszolgáltatónak. A szakmai szervezet szerint a kormányhoz közel álló nagy alternatív energiatermelőket nem sújtják, miközben a kisebbek a megszűnés határára kerülhetnek.

A Nyugat-szlovákiai Áramszolgáltató (ZSE) azzal védekezik, hogy a törvény alapján járt el, amikor ellenőrizte, minden alternatív termelő teljesítette-e a törvényben előírt kötelességét. Márpedig a jogszabály szerint az energiatermelőknek augusztus 15-ig az áramszolgáltatókkal és az Árszabályozási Hivatallal (ÚRSO) is közölniük kellett, hogy jövőre folytatják-e a működésüket. „Az ügyben az Árszabályozási Hivatallal is felvettük a kapcsolatot, a jövő évi tarifákról ugyanis a hivatal dönt” – nyilatkozta Michaela Dobošová, a ZSE szóvivője.

Miroslav Ľupták, az ÚRSO szóvivője szerint az alternatív energiatermelőket már korábban figyelmeztették arra, hogy változtak a szabályok. Az igazolásra szerinte azért van szükség, hogy hatékonyabban tudják felhasználni az állami forrásokat, vagyis csak azok jussanak támogatáshoz, akik ezt valóban megérdemlik. Az alternatív áramtermelők azonban nem értenek egyet a szerintük igazságtalan döntéssel, ezért a köztársasági elnököt és az Alkotmánybíróságot is megszólítják az ügyben. (SITA, mi)



 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?