Megfelelő kiindulási alap lehet

Pozsony. Alig két hónappal az adatok begyűjtése után a Szlovák Statisztikai Hivatal tegnap nyilvánosságra hozta az országos mezőgazdasági összeírás első előzetes eredményeit. Bár a cenzus végleges eredményeit csak októberre ígérik, már a mostani számok is fontos kiindulási alapnak számítanak mindazok számára, akik foglalkoznak a hazai agráriummal.

Szlovákiában eddig ilyen mélyreható mezőgazdasági statisztikai felmérés nem volt. A statisztikusok ugyan eddig is végeztek bizonyos kimutatásokat, ám ezekben az adatszolgáltatók köre lényegesen szűkebb volt. A mostani felmérésben a kérdőíveket az összes regisztrált mezőgazdasági termelőnek továbbították, miközben a statisztikai hivatal kérdezőbiztosai hozzávetőleg 800 ezer háztartást felkerestek. Összesen 803 739 kitöltött kérdőívet kaptak vissza, amelyek közül eddig a regisztrált kis- és nagytermelőkét már sikerült feldolgozniuk és összesíteniük. Ez azért is fontos, mert a regisztrált agrártermelők művelik a mezőgazdasági földterület 83 százalékát (ami több, mint 2,038 millió hektár, ebből a szántó 1,3 millió hektár, szőlő 13,4 ezer hektár, a gyümölcsösök 9,4 ezer, a mezők 265 ezer, a legelők 483 ezer hektárt tesznek ki) és állítják elő a hazai agrártermelés megközelítőleg 85-90 százalékát.

A statisztikusok eddig összesen 7189 regisztrált agrártermelő adatait dolgozták fel. Ebből a legtöbb farm - szám szerint 1681 - a Nyitrai kerületben található, a legkevesebb (323) a pozsonyi régióban. A termelők 32,3 százaléka más, nem mezőgazdasági tevékenységgel is foglalkozik. A regisztrált termelők hozzávetőleg 83 ezer főt foglalkoztatnak, miközben a legnépesebb csoportot a 45-49 év közöttiek teszik ki. A dolgozók jelentős hányada rendelkezik alap- vagy középfokú általános vagy szakirányú végzetséggel. Kedvező hír viszont, hogy a vezető beosztású dolgozók többsége felsőfokú végzettséggel rendelkezik. A regisztrált termelők a vizsgálat szempontjából meghatározónak számító időszakban – 2000. november 1-je és 2001. október 31-e között – 1,7 millió tonna búzát termeltek ki, miközben az átlagos hektárhozam 4,08 százalékos volt (a legmagasabb átlagot, a hektáronkénti 4,69 tonnát a Nagyszombati kerületben gazdálkodók érték el). Gabonából a vizsgált időszakban összesen 3 millió tonna termett, burgonyából 190 ezer, olajosokból 365 ezer, cukorrépából mintegy 1,3 millió tonna, szőlőből pedig csaknem 55 ezer tonna termett. Tejből 1 milliárd litert állítottak elő az agrártermelők. A regisztrált farmokon októberben 11,6 millió darab baromfit, 1,3 millió darab sertést, 586 ezer darab szarvasmarhát, 280 ezer birkát és 742 struccot tartottak.

A statisztikusok most összesítik azoknak az adatszolgáltatóknak a kimutatásait, akik az EU-meghatározások szerint farmnak számítanak ugyan, ám eddig még nem kértek ilyen regisztrációt, valamint azoknak a háztartásoknak az adatait, amelyek farmnak, nem minősülő mértékű mezőgazdasági termelést folytatnak. Az adatgyűjtés és -feldolgozás költségeit fele-fele arányban állja az állami költségvetés és az Európai Unió Phare előcsatlakozási alapja. Hasonló mélységű és részletességű mezőgazdasági összeírást az EU-országokban 10 évente végeznek, a társult országok közül a cenzust Szlovákián kívül eddig Csehországban, Magyarországon és Szlovéniában végezték el.

Szlovákia az olaszországi összeírás tapasztalatait kihasználva készült a mezőgazdasági összeírásra, azaz olasz szakértők az ún. twining-program keretében segítették szlovák kollégáik felkészítését. Az általános mezőgazdasági összeírás végleges eredményei októberre várhatók – erősítette meg lapunknak Schill István, a statisztikai hivatal alelnöke. (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?