Marad a bankadó és a reklámadó

ÖSSZEFOGLALÓBudapest. Magyarországon jövőre is marad a bankadó és a reklámadó, a távközlési adót az internetszolgáltatásokra is kiterjesztik – ismertette tegnap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a kormány jövő évi adócsomagjának részleteit.

ÖSSZEFOGLALÓ

Budapest. Magyarországon jövőre is marad a bankadó és a reklámadó, a távközlési adót az internetszolgáltatásokra is kiterjesztik – ismertette tegnap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a kormány jövő évi adócsomagjának részleteit. Az elemzők szerint nagyjából az eddigi elvek alapján foltozgatják és bonyolítják tovább az adórendszert.

A 2015-ös adócsomagot tegnap terjesztették be az Országgyűlésnek. Eszerint jövőre nem kapnak semmi pluszt a kétgyerekesek, hiába lengetett meg ilyen terveket a kormány a választások előtt. Ezt több lépésben, 2016 és 2019 között hajtja végre az Orbán-kabinet, amikor is gyerekenként húszezer forint kedvezmény jár majd két gyerek után. A fiatal párok házasságkötését azonban adókedvezménnyel támogatják, a házasságkötés után az első két évben havonta 5 ezer forint adókedvezményt kapnak a fiatal párok.

Jövőre sem lesz egykulcsos a társasági adó – ismerte el Varga, aki szerint nem változik a kis- és középvállalkozások 10 százalékos és a nagyvállalkozások 19 százalékos adókulcsa. A kormány hosszú távú elképzelése azonban, hogy egykulcsos legyen a társasági adó a gazdasági teljesítmény alapján – tette hozzá a miniszter. Nem változik az általános forgalmi adó 27 százalékos kulcsa sem, de a sertéshez hasonlóan 5 százalékra csökken a nagytestű állatok (szarvasmarha, juh, kecske) húsának áfája.

Az adócsalók mozgásterét számos konkrét intézkedéssel tovább szűkítené a magyar kormány. Jelentősen csökken például a tételes áfajelentések értékhatára, az új cégeknek pedig már havi bevallás lesz kötelező. Emellett minden magyarországi úthálózaton közlekedő árut nyomon fog követni az állam az elektronikus közúti áruforgalmi rendszeren keresztül. (MTI, napi.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?