Már október derekán kifizetik az európai uniós agrárpénzeket?

Brüsszel/Pozsony. Lehet, hogy a szlovákiai agrártermelők már októberben megkapják az eredetileg decemberre ígért közvetlen kifizetések egy részét. Brüsszel ugyanis – nem hivatalos hírek szerint – „elvileg egyetért az EU-kifizetések előrehozásával”.

A hírt Beate Gminderre, az Európai Bizottság szóvivőjére hivatkozva adták közre a hírügynökségek. A brüsszeli szóvivő szerint az EK már készíti az erre vonatkozó rendeletet, amelyet azonban az összes tagországnak jóvá kell hagynia.

Az új EU-tagországok agrárminiszterei és agrárönkormányzatainak vezetői megnyugvással fogadták e hírt – tolmácsolta a visegrádi országok agrárkamaráinak szerdai szomolányi tanácskozóján elhangzottakat Stanislav Nemec, a szlovák agrárkamara szóvivője. „A sajtóhírt mi is regisztráltuk, ám hivatalos értesítést Brüsszelből az ügyben még nem kaptunk” – nyilatkozta lapunknak Czajlik Katalin, a szlovák földművelésügyi miniszter szóvivője. Tőle tudjuk, hogy Szlovákia az EU-csatlakozás első munkanapján elküldte Brüsszelbe a kifizetések előrehozására vonatkozó kérvényét. Hasonló kéréssel a többi újonnan csatlakozó ország is előállt. Beate Gminder szavaiból úgy tűnik: Brüsszelben is belátták, hogy a tavalyi aszályos év, a módosult támogatási rendszer lehetetlen anyagi helyzetbe sodorta a csatlakozó országok agrártermelőit, s engedélyezik a közvetlen kifizetések előrehozását. Ám az a hírből már nem derült ki, milyen feltételekkel.

Hivatalos értesítés híján Tibor Guniš, az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) igazgatója sem tudta megmondani, hogy a szlovákiai agrártermelők milyen összeggel számolhatnak. Azaz a teljes idei uniós keretet megkaphatják már október derekán, vagy csak valamilyen előleget kapnak az agrártermelőket alanyi jogon megillető keretből.

A PPA igazgatója lapunknak elmondta: az ügynökség már túl van a támogatási kérelmek első keresztellenőrzésén. Az eredmény: a beérkezett csaknem 12 400 kérvény mintegy harmadát pótlásra vagy hibaigazításra vissza kellett küldeni a kérvényezőknek. A PPA-ban ezekben a napokban viszik számítógépbe a termelők által visszaküldött módosításokat, korrekciókat. Az adatpótlás után újabb keresztellenőrzésre kerül sor. A számítógép által másodszor is hibásnak minősített kérvények kitöltőit a PPA, illetve az EU-ellenőrei meglátogatják, és ténylegesen átmérik parcelláikat, megnézik, melyiken milyen növényeket termesztenek. „A huzavona elkerülése és az ügyintézés felgyorsítása érdekében a telekszomszédok egyeztessenek” – ajánlja Stanislav Nemec. „Ha ugyanis vita alakul ki valamilyen parcella ügyében, akkor az uniós szabályoknak megfelelően az összes érdekelt termelőnél átfogó vizsgálatot tartanak, parcelláik legalább 50 százalékát ellenőrzésnek vetik alá” – mondta az SPPK szóvivője. Minden, támogatást igénylő agrártermelőnek az uniós szabályok értelmében számlát kellett nyitnia valamelyik kereskedelmi pénzintézetben. Ez főleg az idősebb gazdáknak okoz gondot és bosszúságot, hiszen számlájukon semmi mozgás – a pénzt jobb esetben csak októberben utalják át számlájukra –, viszont a bankok minden hónapban számlakezelési díjat fizettetnek velük. „Tudunk erről a problémáról, ám ebbe semmi beleszólásunk nincsen” – nyilatkozta lapunknak Tibor Guniš. A kis pénzforgalmú termelők csak annyit tehetnek, hogy összevetik, melyik pénzintézet milyen számlavezetési költséget számol fel, s aszerint választanak bankot. (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?