MAI VALUTAÁRFOLYAMOK

Munkásokat keres a Peugeot-Citroen
Nagyszombat. A PSA Peugeot-Citroen a nagyszombati gyárába megkezdte a munkások toborzását is. Az idei év végéig mintegy 120 munkást kívánnak felvenni a sajtoló- és hegesztőrészlegekre. Máig 600 érdeklődőt teszteltek le, akik közül minden 10. tette le sikeresen a vizsgát.

Munkásokat keres a Peugeot-Citroen

Nagyszombat. A PSA Peugeot-Citroen a nagyszombati gyárába megkezdte a munkások toborzását is. Az idei év végéig mintegy 120 munkást kívánnak felvenni a sajtoló- és hegesztőrészlegekre. Máig 600 érdeklődőt teszteltek le, akik közül minden 10. tette le sikeresen a vizsgát. A cég Nagyszombat mellett Galántán, Nyitrán és a Nagyszombattól 150 km-es körzetben található kisvárosokban is toboroz alkalmazottakat. (TASR)

Fenntartható agazdasági verseny

Pozsony. Szlovákia nem lehet csupán autóipari nagyhatalom, hazánknak lényegesen nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie a turizmusra is – nyilatkozta Mikuláš Dzurinda a Hospodárske noviny nyilvános vitafórumán. A miniszterelnök szerint nem szabadna megelégednünk azzal, hogy az elmúlt időszak gazdasági reformjaival előnyt szereztünk a környező országokkal szemben, hanem az elkövetkező években ezt az előnyt a munkaerő minőségének a növelésével fenn is kellene tartanunk. A kormányfő szerint mindent megtesznek azért, hogy az ország 2006 végéig fel legyen készülve az euró bevezetésére. (TASR)

Folytatódó eljárás a VÚB ellen

Pozsony. Az ügyészség is jóváhagyta, hogy büntetőeljárást indítsanak az Általános Hitelbank (VÚB) volt vezetősége ellen. Vladimír Palko belügyminiszter még a múlt év novemberében a VÚB előző vezetőségének 10 tagját vádolta meg azzal, hogy az államnak és több magántársaságnak összesen több mint 2,21 milliárd koronás kárt okoztak. (TASR)

Szerződés az OTP és a RoBank között

Bukarest. Az OTP Bank megegyezett a bukaresti RoBank részvényeseivel, hogy átveszi a román pénzintézet többségi, török kézben lévő részvénycsomagját. A jelentés szerint ma írják alá az ügyletre vonatkozó szerződést. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?