Pozsony. Folyamatosan szűkülő állami megrendelések, a támogatások drasztikus lefaragása, dráguló alapanyagok – a szakemberek szerint az építőipar az elmúlt évek mélyrepülését követően idén sem számíthat látható fellendülésre.
Leépülőben az építőipar
Idén nem segít látványosan az ágazaton az állam sem. A kormány által ígért 13,25 milliárd korona helyett az autópálya-programra csak 8,5 milliárd korona jut. A már épülőfélben lévő útszakaszokra további 4,8 milliárd korona hiányzik. Míg az elmúlt években az egyik legígéretesebb munkalehetőséget az építőipari cégek számára a nagy üzletláncok nyújtották, addig az elkövetkező időszakban Slávik szerint fokozatosan ezek építkezési kedve is visszaesik majd. Nem számíthatnak azonban az iparra sem, hiszen itt a növekvő energiaárak miatt egyre csökken a hatékonyság és a befektetési kedv is. Slávik szerint idén stagnál majd az ágazat külföldön elvégzett munkálatainak és az építőanyagoknak a kivitele. Utóbbi állítását azonban nem támasztják alá építőipari cégeink idei tervei. Az ágazat egyik legjelentősebb vállalata, a ZIPP Kft. például kivitelét a termeléshez viszonyított eddigi 4,6 százalékról 10 százalékosra szeretné növelni. Magda Kreutzová, a társaság kereskedelmi igazgatója szerint termékeiket elsősorban az osztrák és német piacon helyezik majd el, tovább terjeszkednek azonban Ukrajnában is. Az építőipari vállalkozók kifogásolják a kormánynak azt a tervét is, amely szerint a csatlakozó országok közül elsőként egységesítenénk a hozzáadottérték-adó kulcsait. Egységesített adókulcsa azonban egyelőre csak Dániának van, míg több országnak többkulcsos hozzáadottérték-adózása van. Dánián kívül ugyanakkor az összes országban alacsony szinten, 3,2-12 százalékon tartják a lakásépítés adókulcsait, míg Angliában ez 0 százalékos. Épp az Európai Unión belül indítottak be egy projektumot, amely a lakásfelújításra kivételt ad a hozzáadottérték-adó alól. Ennek köszönhetően csaknem negyedmillió új munkahelyet tudtak teremteni. Slávik szerint az EU példáját nekünk is követni kellene, nálunk egyelőre azonban teljesen ellentétes döntéseket hoznak, ami egyáltalán nem segít az így is magas munkanélküliségi rátán. (mi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.