Lakástakarék: idén sem változnak a feltételek

Pozsony. Az elmúlt 25 évben több mint 2,5 milliónyian vet-ték igénybe a szlovákiai lakás-takarékpénztárak szolgáltatá-sait. Szlovákia megalakulása óta jelentős változásokon ment át az ágazat.

Pozsony. Az elmúlt 25 évben több mint 2,5 milliónyian vet-ték igénybe a szlovákiai lakás-takarékpénztárak szolgáltatá-sait. Szlovákia megalakulása óta jelentős változásokon ment át az ágazat. Mire szá-míthatnak idén a lakás-taka-rékpénztárak ügyfelei?

A jó hír, hogy a lakástakarék-piaci szabályok az elmúlt években stabilizálódtak, az ügyfeleknek így már nem kell tartaniuk a nagyobb ingadozásoktól. „Tavaly ugyan egyes körök újra arra törekedtek, hogy módosítsanak a lakás-takarékpénztárak ügyfeleivel szemben támasztott feltételeken, sikerült azonban meggyőznünk a politikusokat, hogy a jelenlegi rendszer optimális, így egyelőre nincs szükség újabb változásokra” – nyilatkozta Radovan Slobodník, a legnagyobb szlovákiai lakástakarék, az Első Lakás-takarékpénztár (PSS) szóvivője.

A lakástakarékok ügyfeleinek nyújtott állami prémium idén is legfeljebb 66,39 euró lesz. Ez az összeg 2006 óta nem változott. Hogy a maximális összeghez hozzájussanak az ügyfelek, idén minimum 1327,80 eurót kell megtakarítaniuk, ugyanannyit, mint tavaly és tavalyelőtt. Valóban látványos ugrásra ezzel kapcsolatban legutóbb 2015-ben került sor. Míg 2014-ben az állami támogatás elnyeréséhez szükséges megtakarítás csupán 781 euró volt, 2015-re ez 1207 euróra nőtt. „Emiatt jóval kevesebben jogosultak a maximális támogatásra, hiszen többnyire kisebb összeget tesznek félre évente az ehhez szükségesnél” – tette hozzá Slobodník. Szerinte az ágazat mutatói ennek ellenére ígéretesen alakultak. Az elmúlt 25 évben 2,5 millió ügyfele volt a három hazai lakástakaréknak. A PSS, a Wüstenrot és a ČSOB Lakás-takarékpénztár együttesen 4,5 millió szerződést kötöttek az ügyfeleikkel az elmúlt negyedszázadban. Míg korábban a lakás-takarékpénztárak ügyfelei ki voltak téve a politikusok kénye-kedvének, akik az állami támogatás nagyságát évente az állami költségvetésről szóló jogszabályban határozták meg, 2005-től már egy állandó képlet alapján határozzák meg a prémium nagyságát, és az ehhez szükséges megtakarítás összegét. Az ezzel kapcsolatos kilengések így nem olyan látványosak, mint korábban. (mi, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?