Közös európai adórendszer

Brüsszel. Politikai megállapodás született az Európai Unió pénzügyminisztereinek találkozóján az úgynevezett európai uniós áfacsomag tartalmáról - jelentette be Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyi felelőse. Jelezte: tisztázták azokat a témákat is, amelyek még további vitát igényelnek.

Brüsszel. Politikai megállapodás született az Európai Unió pénzügyminisztereinek találkozóján az úgynevezett európai uniós áfacsomag tartalmáról - jelentette be Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyi felelőse. Jelezte: tisztázták azokat a témákat is, amelyek még további vitát igényelnek. Ezek közül Kovács László kiemelte azt a javaslatot, hogy az elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó áfakötelezettség teljesítése a szolgáltatást nyújtó ország szabályai helyett a jövőben a szolgáltatást fogyasztó ország szabályai szerint történjen. Luxemburg és Portugália, amelyek alacsony áfakulcsuk miatt sok ilyen céget vonzottak, ellenezték a javaslatot. A miniszterek egyetértettek abban, hogy a függőben maradt kérdésekre év végéig megoldást kell találni, és a teljes áfcsomagot még idén fogadják el. A társasági nyereségadó-alap számítási módjának uniós harmonizációjával kapcsolatban a tagországok a már ismert álláspontjukat ismételték meg. A magyar biztos jelezte, a tagok többsége továbbra is támogató, ám néhány tagállam kételyeinek adott hangot. Kovács László elmondta: a bizottság álláspontja határozott abban, hogy a közös adóalap a lehető legszélesebb és legegyszerűbb legyen, teremtsen lehetőséget az egy vállalatcsoporton belüli nyereségek-veszteségek elszámolására. Brüsszel jövőre nyújt be e témáról jogszabályi javaslatot. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?