Kivárás a Postabanknál

Pozsony. Az érdeklődők február nyolcadikáig nyújthatják be előzetes ajánlataikat a Postabank 55%-os részvénycsomagjának megvételére. A Szlovák Konszolidációs Ügynökség (SKo), a részvénycsomag birtokosa szerint így a befektetőknek elég idejük lesz az ajánlatok kidolgozásra.

Pozsony. Az érdeklődők február nyolcadikáig nyújthatják be előzetes ajánlataikat a Postabank 55%-os részvénycsomagjának megvételére. A Szlovák Konszolidációs Ügynökség (SKo), a részvénycsomag birtokosa szerint így a befektetőknek elég idejük lesz az ajánlatok kidolgozásra. Ezeket ugyanis az eredeti tervek szerint tegnapig kellett volna beterjeszteniük. A részvénycsomag iránt tavaly decemberben előzetesen tíz befektető érdeklődött. Az SKo igazgatója, Mária Papcunová szerint többségük ismert osztrák, belga, lengyel, brit, amerikai és szlovák befektető. Az információs memorandumot azonban csak egy részük vette át, hogy pontosan hányan, azt Papcunová nem volt hajlandó elárulni. A befektetők közül egyelőre csak a J&T pénzügyi csoport neve ismert, amely egy tőkeerős külföldi befektetővel együtt szeretné elnyerni a bankot. Részesedésétől a pénzintézetben az Istrokapitál is meg szeretne válni. Ez a 34%-os tulajdonrészét az állammal együtt kívánja eladni. A bank harmadik legnagyobb részvényese, a Szlovák Posta ugyanakkor egyelőre nem kíván megválni csaknem 7%-os részvénycsomagjától. A Postabank a tavalyi első háromnegyed évet 276,5 millió koronás veszteséggel zárta. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?