<p>Pozsony. A politikusok hangzatos nyilatkozatai ellenére Szlovákiában egyre kevésbé érvényesül a magántulajdon védelme, amit közvetve mindannyian megérzünk – derül ki az</p><p>F. A. Hayek Alapítvány által tegnap közzétett nemzetközi elemzésből. Eszerint azokban az országokban, ahol a tulajdont jobban védik, nagyobb az egy főre jutó nemzeti jövedelem.</p>
Kevésbé védjük a magántulajdont
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_1414570254781_3.jpg.webp?itok=INWjkcNQ)
ÖSSZEFOGLALÓ
A tulajdonjog védelme szempontjából Szlovákia a világ 34. legjobban teljesítő állama – derül ki az amerikai Property Rights Alliance most közzétett, a világ 97 országát vizsgáló felméréséből. A Nemzetközi Tulajdonjogi Index meghatározása során három részterületet vesznek figyelembe: az adott ország politikai, jogi környezetét, valamint a fizikai és a szellemi tulajdon védelmét. A politikai és jogi környezet elbírálásánál megvizsgálják a bíróságok függetlenségét, az ország politikai stabilitását és a korrupció elleni harc hatékonyságát. A fizikai és szellemi tulajdon védelme mellett azt is figyelembe veszik, hogy az adott országban hogyan állnak hozzá a banki adósokhoz és azt is, hogyan veszik fel a harcot a számítógépes bűnözőkkel. Mindezt egy 0-tól 10-ig terjedő skálán pontozzák: minél jobb eredményt ér el egy ország, annál több pontot kap.
A felsorolt kritériumokat figyelembe véve, nem csoda, hogy az első négy helyen Finnország, Svédország, Új-Zéland és Norvégia osztozik, míg a sereghajtóknak Venezuela, Banglades és Burundi számítanak. Az első helyen található Finnország a lehetséges 10-ből 8,5 pontot szerzett. Szlovákia 6,2 pontja a 34. helyre volt elég, amelyen Szaúd-Arábiával osztozik. Ezzel sikerült ugyan megelőznie a 36. helyre szorult Magyarországot és Lengyelországot, Csehország azonban idén is elhúzott, hiszen a 27. helyre küzdötte fel magát, Ausztria pedig a 11.
Szlovákia az elmúlt években ráadásul szinte az összes kritérium szempontjából rontott. Az összesített tulajdonjogi index a 2010-es 6,5-ről idén 6,2 pontra esett vissza, a politikai és jogi környezet indexe ugyanekkor 5,9-ről 5,4 pontra, a fizikai tulajdon védelmének az indexe pedig 7,2-ről 6,3 pontra csökkent. Egyedül a szellemi tulajdon védelme szempontjából ért el az ország némi előrelépést, hiszen ennek az indexe 6,5-ről 6,7 pontra nőtt.
A magántulajdon védelmének a romlását mindannyian megérezzük, a nemzetközi felmérések szerint ugyanis azokban az országokban, ahol a tulajdont jobban védik, nagyobb az egy főre jutó nemzeti jövedelem. Míg a Nemzetközi Tulajdonjogi Index listáján található első húsz országában az egy főre jutó átlagos jövedelem 39 147 dollár, a lista második ötödében található országokban, ahová Szlovákia is sorolható, ez 27 483, a lista végére szoruló országokban pedig csak 3084 dollár. Mindez azzal magyarázható, hogy amikor a vállalkozók és befektetők azon gondolkodnak, hol hozzanak létre új vállalatokat és hova telepítsenek munkahelyeket, elsősorban azt nézik meg, hogy melyik jogrendszerben kapják a tulajdonosok a legnagyobb fokú védelmet. (mi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.