Kétéves csúcshoz közelít az arabica kávéfajta ára

London |

<p>Közelít a kétéves csúcshoz az arabica kávéfajta ára az idei brazil kávéterméssel kapcsolatban felerősödött borúlátó véleményekre.</p>

A múlt héten még csökkent az arabica ára a hosszabb ideje tartó szárazság után megérkezett eső hatására. Az elmúlt három kereskedési nap során azonban 14 százalékkal drágult a kávéfajta ára, mert elemzők szerint a januárári és a februári szárazság után megérkezett eső túl kevés volt és későn is jött, hogy érdemben befolyásolja a kávétermést.     A szárazság miatt az elemzők úgy vélik, hogy globális kávéhiány lehet a 2014/2015-ös idényben, öt éven belül először. A kávészüret májusban kezdődik Brazíliában.    A nemzetközi Kávészervezet (ICO) március elején közölt várakozása szerint Brazíliában, amely a világ legnagyobb kávétermelője, a 2014/2015-ös idényben 48 millió zsák (1 zsák = 60 kilogramm) kávét takarítanak be, ami 5 millió zsákkal kevesebb az egy évvel korábbinál.       A BNP Paribas elemzője szerint a 2014/2015-ös termésévben globálisan nem túl jelentős, 612 ezer zsák hiány lesz az egy évvel korábbi 5,6 millió zsák többlet után. Ha így lesz, akkor öt éven belül először haladja meg a kínálatot a kereslet.     Az Intercontinental Exchange (ICE) határidős tőzsdén egy font (45,36 dekagramm) arabica ára kedden 2,0135 dollár volt, ami csaknem 5 százalékos drágulás hétfőhöz képest.      Az arabica ára márciusban kétéves csúcson, 2,0755 dolláron is állt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?