Késik a támogatások felhasználása

Az uniós támogatások meríté-se szempontjából Szlovákia az egyik leggyengébben teljesítő tagország. A 2013-ban végző-dő első programozási időszak-ra elkülönített támogatások nagy részét csak az utolsó pil-lanatban sikerült felhasználni. Szlovákia ennek ellenére nem tanult a korábbi hibáiból.Pozsony.

Az uniós támogatások meríté-se szempontjából Szlovákia az egyik leggyengébben teljesítő tagország. A 2013-ban végző-dő első programozási időszak-ra elkülönített támogatások nagy részét csak az utolsó pil-lanatban sikerült felhasználni. Szlovákia ennek ellenére nem tanult a korábbi hibáiból.

Pozsony. Hogy az uniós támogatásokkal kapcsolatos helyzet szinte semmit sem változott, arra legújabban az Állami Számvevőszék (NKÚ) hívta fel a figyelmet. Az állami és önkormányzati pénzek felhasználását ellenőrző hivatalnak azt kellett volna kiderítenie, hogy a 2014 és 2020 közötti programozási időszak első három évében hogyan használták fel az uniós támogatásokat.

Az eredmény azonban katasztrofálisra sikeredett. „A második programozási időszak első három évében olyan kevés pályázatot hirdettek meg, hogy ezek felülvizsgálata érdemben nem lehetséges” – nyilatkozta Karol Mitrík, az NKÚ elnöke, aki az áldatlan helyzetről levélben Robert Fico kormányfőt is tájékoztatta. A második programozási időszak hét évére 13,99 milliárd eurót különítettek el Szlovákiának, ebből azonban az eltelt három évben az operatív programokban – a vidékfejlesztési program kivételével – csupán 226 millió eurót használtak fel, ami alig 1,6 százalékos merítésnek számít. Mitrík ezért azt javasolja a kormánynak, hogy a jövőben növelje az uniós támogatások merítésének a hatékonyságát, ellenkező esetben megismétlődhet a tavalyi helyzet, amikor az előző programozási időszakból az utolsó pillanatban több százmillió eurót kellett felhasználni. (SITA, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?