Keleti munkaerő rohama

Brüsszel. Rövidesen dönteniük kell az uniós tagállamoknak, hogy korlátozzák-e a csatlakozó országok állampolgárainak munkavállalását, avagy szabad utat engednek az olcsó keleti munkaerőnek.

Egyes felmérések szerint az Európai Unió kibővítése után a munkaerő keletről nyugatra irányuló vándorlása mérsékelt és kezelhető mértékű lesz. A másik oldalon jó néhány uniós nemzeti kormány, szakszervezet és euroszkeptikus az ellenkezőjét mondja. Szerintük a csatlakozó országok munkakereső és nyugati színvonalú szociális ellátásra áhítozó munkavállalóinak rohamával kell számolni. A csatlakozó országokban sem teljesen egyöntetű a kép. A lakosság nagy része szívesebben venné, ha a jelenlegi tagállamok biztosítanák az újonnan érkezőknek az unió egyik alapjogát, a munkaerő szabad áramlását, egy másik, talán kisebbségben lévő csoport azonban tart attól, hogy a nyelveket beszélő, képzett munkaerő keleti hazájától nyugatabbra próbál majd szerencsét.

A miénkhez hasonló, 55-57%-os foglalkoztatottsági ráta jellemzi az Európai Unió több déli országát, a 64%-os átlagot csak az északi országok 70% feletti foglalkoztatottságával éri el az unió. Konkrétan Görögországban 56,9, Olaszországban 55,4%-os volt a foglalkoztatottság, Spanyolországban pedig 58,4%. Az északabbra fekvő országokban a munkavállalási korú népesség jóval nagyobb hányada dolgozott, így például Dániában 76,4%-a, Hollandiában 74,5%-a, Svédországban 74%-a. Az Európai Unió átlaga körüli foglalkoztatottsági szint jellemezte 62,9%-kal Franciaországot, illetve 65,4%-kal Németországot. A magas szintű foglalkoztatottságot és az alacsony munkanélküliséget Hollandia érte el, ahol a 74,5%-os foglalkoztatottsághoz 2,7%-os munkanélküliségi ráta párosult. Ausztriában is igen kedvező volt e két mutat: 68,2%-os a foglalkoztatottság és 4,3%-os a munkanélküliség.

A munkavállalás átmeneti korlátozását preferáló államoknak (ide tartozik Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, Németország és Spanyolország) persze jó indokaik lehetnek arra, hogy májustól számítva két évre, majd felülvizsgálat után további három, ezt követően pedig esetleg további két évre korlátozzák a keletről érkező munkaerőt. A csatlakozó 75 millió új uniós állampolgár (akik közül jelenleg 400 ezren dolgoznak egy uniós tagországban) ugyanis jóval alacsonyabb életszínvonalon él jelenleg, mint a tizenötök 380 millió lakosa. A hivatalos statisztikák szerint két évvel ezelőtt (és azóta nem változott jelentős mértékben a helyzet) Ciprus és Málta nélkül a nyolc csatlakozó országban az egy főre jutó nemzeti jövedelem az EU-átlag 23 százaléka volt, Románia és Bulgária hozzáadásával pedig 18%-ra csökken ez a szám. Néhány jövendőbeli tagországban komoly gondot okoz a munkanélküliség, amihez többnyire alacsony foglalkoztatottság párosul.

A helyzet persze nem annyira rossz, mint amennyire a számok esetleg tükrözik: a csatlakozó országokban jelentős jövedelem származik a feketegazdaságból, és a megélhetési költségek is jóval alacsonyabbak, mint a legtöbb uniós tagországban. Valószínűleg ezeket a mellékkörülményeket, vagy a kellő távolságot figyelembe véve döntött úgy néhány ország, hogy engedi a munkaerő szabad áramlását a csatlakozók számára is. Ezek közé tartozik ĺrország és Nagy-Britannia, bizonyos korlátozásokkal Dánia, a holland jobbközép kormány is úgy látja, hogy az olcsó munkaerő dömpingjének a veszélye nem áll fenn az unió kibővítése után.

Biztosat ezzel kapcsolatban aligha mondhatnánk, a legutóbbi kutatási eredmények mindenesetre azt jósolják, hogy az EU bővítését követő közel negyed században 3-4 millió ember indul majd útnak nyugat felé, ami a jelenlegi EU lakosságának csupán 1 százaléka. Igaz nagy részük Németországot célozza majd meg, viszont azt is meg kell jegyezni, hogy a német egyesítést követő egy évtizedben a német lakosság 7%-a vándorolt keletről nyugatra. A brit Economist hetilap megjegyzi, hogy a néhány évig tartó átmeneti korlátozások aligha lesznek eredményesek. A lap szerint 50-90 éves lemaradást nem lehet 2-5 éves átmeneti korlátozással „feledtetni”; ezzel csupán kitolják a munkaerő vándorlásának indulását. (FN, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?