Kedvező hitelek a gazdáknak

Pozsony |

<p>A parlament tegnap elfogadta a földtörvény módosítását, ami megteremti a feltételeit annak, hogy a szlovákiai gazdák és mezőgazdasági üzemek kedvező állami hitelt igényelhessenek a földvásárlásokhoz.<br />&nbsp;</p>

A július elsején életbe lépő jogszabály-módosításnak köszönhetően a Szlovák Földalap a jövőben olyan földekhez is hozzájuthat, amelyekre hitelt vettek fel. A törvénymódosítás volt az egyik feltétele annak, hogy a kormány által még tavaly augusztusban eltervezett támogatási rendszer életbe léphessen. Az agrártárca elképzelései szerint a gazdáknak kedvező hiteleket nyújtanak a földvásárlásra. Ezeket a Szlovák Kezes és Fejlesztési Bank (SZRB) folyósítja majd, amely erre a célra a tervek szerint évente 15–20 millió eurót különítene el. A hitelt egyebek között termőföldek, szőlők, gyümölcsösök, kertek, legelők és a gazdasági épületek alatt lévő telkek megvásárlására használhatnák fel. A futamidő legfeljebb 15 év lesz, a kamatok pedig az államkötvények kamatait követik, vagyis a gazdák nagyjából 3,5–4 százalékos éves kamattal számolhatnak, a kölcsön futamidejétől, a hiteligénylő fizetőképességétől és a vásárolt föld bonitásától függően. Dušan Tomašec, az SZRB vezérigazgatója szerint az igénylőktől 15%-nyi saját forrást követelnek meg, szemben a kereskedelmi bankok által elvárt 30%-kal. Egy gazda legfeljebb 330 ezer eurót igényelhet.

Akik a jövőben nem tudják fizetni a törlesztőrészleteket, azok számára biztosítják, hogy a Szlovák Földalap megvegye a földjüket. Az így nyert telkeket a kárpótlásra használnák fel. A tegnap elfogadott jogszabály-módosításokkal a spekulatív földvásárlásoknak is szeretnék elejét venni.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?