Kažimír: nem okozna nagy gondot a grexit

Pozsony |

<p>Görögország helyzete napról napra egyre rosszabb, az ország esetleges kilépése az eurózónából Szlovákia számára azonban nem jelentene nagyobb veszélyt - nyilatkozta a parlament pénzügyi bizottságának pénteki ülését követően Peter Kažimír pénzügyminiszter.&nbsp;</p>

Szerinte a görög kormányfő, Alekszisz Ciprasz rendkívül felelőtlen döntései miatt Görögország egyre mélyebbre süllyed. „Az ország kiskereskedelmi forgalma 75 százalékkal esett vissza az elmúlt napok pénzügyi megszorításai miatt, ami az adóbevételekre is hatással van, vagyis egyre nagyobb pénzösszegre lesz szükség az ország megmentéséhez“ - állítja Kažimír. „Szlovákia számára azonban az sem okozna nagyobb gondot, ha a görögök végül elhagynák az eurózónát.

Jól felkészültünk erre az eshetőségre is, ráadásul Szlovákia rendkívül kedvező helyzetben van, hiszen a dinamikus gazdasági növekedésnek köszönhetően egyre több új munkahely jön létre, nő a lakossági fogyasztás, és a bankszektorral sincsenek gondok“ - vallja a pénzügyminiszter.

A görögországi helyzet megítélésével kapcsolatban azonban a szlovák kormánypárton belül sem teljes az egyetértés. Ľuboš Blaha, a Smer parlamenti képviselője a pénzügyi bizottság ülésén védelmébe vette a radikális baloldali görög kormánypárt, a Sziriza lépéseit, arra hivatkozva, hogy a görögök jelenlegi gondjaiért a Görögországban korábban hatalmon levő jobbközép pártok a felelősek. „Egyáltalán nem értek egyet a Szirizához vonzódókkal. Még nem találkoztam olyanokkal, akik ilyen rövid időn belül ekkora bizalomvesztést és negatív megítélést okoztak volna egy országnak“ - vallja ezzel szemben Ciprasz pártjáról Kažimír, visszautasítva Blaha nézeteit.

Szlovákia 2,9 milliárd eurót veszthet a görög államcsőddel, egy főre vetítve ez 535 eurót jelent. Ha viszont GDP-arányosan nézzük a görögök megmentésére félretett összeget, Szlovákia Málta után a második legmagasabb összeget szánta erre a célra. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?