Katasztrofális viszonyok

Szlovákia, Magyarország, Csehország és Lengyelország lakásállományát a szakemberek katasztrofálisnak tartják. A lakások egy jelentős része mind a négy országban még 1945 előtt épült, többségük pedig az elmúlt rendszer tömegtermelésének a szüleménye.

Szlovákia, Magyarország, Csehország és Lengyelország lakásállományát a szakemberek katasztrofálisnak tartják. A lakások egy jelentős része mind a négy országban még 1945 előtt épült, többségük pedig az elmúlt rendszer tömegtermelésének a szüleménye. Ha összehasonlítjuk a fővárosok lakásépítését, akkor a környező országok közül Szlovákia még a jobbak közé tartozik. Prágában az elmúlt időszakban évente 2,7 új lakás épült ezer lakosra számítva, Budapesten 2,5. Pozsonyban ugyanekkor 3,2 új lakás épült ezer lakosra számítva. Még mi is lemaradunk azonban Bécstől, ahol ez 4,1 lakás volt.

A környező ország fővárosainál maradva, a legnagyobb különbségek a lakások tulajdonjogában vannak. Prágában a 497 ezer lakás 22 százaléka a város, 13 százaléka pedig a lakásszövetkezetek tulajdonában van. Pozsonyban a 166 ezer lakásnak csak az 1,5 százaléka van a város és 15 százalék a lakásszövetkezetek tulajdonában. Budapesten nagyjából 725 ezer lakás található, ennek csupán a 10 százaléka van a város vagy lakásszövetkezet tulajdonában. Ezzel szemben Bécsben, az ottani 745 ezer lakás 30 százaléka a város, 18 százaléka pedig közhasznú szövetkezetek tulajdonában van. Lakások szempontjából a legjobban ellátott városnak természetesen Bécs számít, ahol jelenleg ezer lakosra 481 lakás jut. Az osztrák fővárost Prága követi, ahol ezer lakos 428 lakáson osztozik. Budapesten 412, Pozsonyban pedig csak 387 lakás jut ezer lakosra. (t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?