Japán, Kína és Dél-Korea együttműködik a válság elleni küzdelemben

<p>Japán, Kína és Dél-Korea, félretéve a közöttük meglévő nézeteltéréseket, együttműködik a pénzügyi válság elleni küzdelemben - erről állapodott meg a három ország vezetője a japán Fukuokában tartott csúcstalálkozón.</p>

A japán Aszo Taro kormányfő, kínai kollégája, Ven Csia-pao és Ri Mjong Bak dél-koreai elnök megállapodott arról, hogy fokozzák a keresletet a válsággal küzdő gazdaságaik növekedése érdekében. Egyben ígéretet tettek arra, hogy a következő 12 hónapban nem létesítenek akadályokat a közöttük zajló kereskedelemben. A három nagy észak-ázsiai ország, amely a régió gazdaságának 75 százalékát adja, azt követően tartott csúcsértekezletet, hogy az Egyesült Államokban a szenátus nem szavazta meg az autógyáraknak a járműipari segélycsomagot. A döntés hatására a világ tőzsdéin hatalmas részvényeladások történtek és a dollár árfolyama a japán jennel szemben 13 éves mélypontra süllyedt.

Szakértők szerint a találkozó célja az volt, hogy a vezetők egységet mutassanak a világgazdasági válság idején, és komoly lépést tegyenek az egymás közötti kapcsolatok javítása érdekében.

A szigetországnak szomszédaihoz fűződő kapcsolataira régóta árnyékot vetnek Japán militarista múltjának emlékei. A mostani találkozóból azonban kitűnt, hogy a három vezető inkább az együttműködésre összpontosít, nem pedig az őket korábban megosztó viszályokra. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?