Itt az éves elszámolások ideje

Pozsony |

<p>A társasházak lakástulajdonosainak legkésőbb május 31-ig meg kellett kapniuk a lakhatással összefüggő tavalyi költségekről szóló éves elszámolást, ami ugyan nem számít könnyű olvasmánynak, mégsem érdemes a sarokba dobni, hiszen nem egyszer fiktív szolgáltatásokat is feltüntetnek benne. Mire kellene a leginkább ügyelnünk?</p>

Az éves elszámolásnak tartalmaznia kell a távfűtés díját, a víz- és csatornadíjakat, a közös helyiségek világításának a díját, a lift működési költségeit és a szemétszállítási díjakat is. Minden egyes szolgáltatásnál fel kell tüntetni az árat és a lakóház egészére, valamint az egyes lakásokra jutó költségeket. Ha a lakó év közben kevesebbet fizetett be, mint amennyit valóban elköltött, az így keletkező fizetési hátralékot is fel kell tüntetni, ugyanúgy, mint a többletet. Akik többet fizettek be, a többletet általában 15 nappal az éves elszámolás kézhez kapása után, legkésőbb június 30-ig kapják meg. Ugyanilyen határidők vannak a hátralék kifizetésére is.

Igazságosabb fűtésdíjat

Az éves elszámolásban az egyik legfontosabb tételnek a távhőszolgáltatás számít, amely általában a költségek harmadát teszi ki. Az ár kiszámításánál a lakás alapterületét, és – ha a fűtőtestekre fel vannak szerelve a mérőberendezések – az egyes lakások valós fogyasztását veszik alapul. Hogy e két tételt milyen arányban veszik figyelembe az adott társasházban, arról a törvény nem szól. Az árszabályozási hivatal ajánlása szerint az alapterületet figyelembe vevő tételnek nagyjából 60 százalékosnak kellene lennie, míg a fennmaradó rész juthat a valós fogyasztásra. A szakemberek szerint azonban a hőszigetelt lakóházakban igazságosabb, ha az alapterület szerinti számítás aránya eléri a 80 százalékot, hiszen a szigetelésnek köszönhetően kevesebb hő illan el a szabadba, így nagyobb az egyes lakások közötti hőcsere. Magyarul, a szomszédok egymás lakását is fűtik, az egyes lakásokban így akkor sem csökken 16 fok alá a hőmérséklet, ha az adott lakásban épp nem fűtenek. Ha a lakóházban a radiátorokra még nem szereltek fel mérőket, akkor természetesen csak a lakás alapterületét veszik figyelembe. A kedvezőtlen fekvésű lakások esetében az ár kiszámításánál általában egy koefficienst alkalmaznak, vagyis az árat például 0,80-nal vagy 0,93-mal szorozzák be. Ennek a nagyságáról azonban a lakógyűlés dönt.

A teljes cikk hétfői nyomtatott kiadásunkban olvasható.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?