A tavaly életbe lépett 582/2004-es, a helyi adókról szóló törvény szerint idén szinte minden ingatlantulajdonosnak adóbevallást kell tennie. Jó hír azonban, hogy a korábbihoz képest ezt nem január, hanem február végéig tehetjük meg.
Ingatlanadó február 28-ig
A városoknak és községeknek tavaly december közepéig kellett meghatározniuk az ingatlanadó nagyságát. Ha pontosan szeretnénk tudni, hogy a városunkban, községünkben, milyen díjat kell fizetnünk, érdemes felkeresni a város- vagy községházát. Ha a községünkben sikerült időben elfogadni az ingatlanadóról szóló rendeletet, akkor az adót az egész évre kiróhatják, ha a rendeletet csak idén fogadták, esetleg fogadják el, akkor csak az elfogadás időpontjának megfelelő adórészt vethetik ki.
Idén az adóívek is változtak: formátumuk a klasszikus jövedelemadó-ívekhez hasonlít. Az első ív az összes adófajta esetében azonos, a második lap azonban más-más a telkek, az építmények vagy a lakások esetén. Elvileg bárki hozzájuthat ezekhez a községi- vagy városi hivatalokban. Azért csak elvileg, mert csak decemberben fogadták el a végső formájukat, így megtörténhet, hogy több községi hivatalba még nem jutottak el.
Kitöltésükhöz segítséget kérhetünk a községi hivatalban, a pontos utasításokat azonban a pénzügyminisztérium is közzétette a honlapján (www.finance.gov.sk). A tárca honlapján az adóíveket is megtalálhatjuk, amelyeket kinyomtatva, ugyanúgy felhasználhatunk, mint a községházán beszerzett űrlapokat. (mi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.